Valkay Zoltán
"Zenta, miért vagy te Zenta."

A labirintusban járó ember nem (mindig) az igazságot, hanem (gyakorta) a maga Ariadnéját keresi ." (Nietzsche-parafrázis)

I.

Miután felvételeit elkészítette, a messze földön híres fotográfus, Erdélyi Mór háromlábú fényképezőállványát gondosan összerakta, s közben be nem vallott csodálkozással csak ennyit dünnyögött: "Nem értem. sehogyan sem értem." Nem várt érzése egyszerűen megfejthetetlennek tűnt neki. Az éppenhogy csak felépült zentai Munkástelep lakházaiban tett látogatása hogy, hogy nem, maradandóvá konzerválta búbos kemencék iránti vonzalmát. Abban a különös érzésben, amit a hófehér színű kerekded formák kiváltottak belőle, összekeveredett mind édesanyja, mind a nőnem, a nőiesség iránt érzett vonzalom, ezek mellé most egy pillanat leforgása alatt, mint feneketlen kútból felbuggyant gyerekkori világának régmúlt hangulata, a kemencekuckó melege, édeskésen lustácska védelme. "Igen - kezdte folytatni csapongásra oly hajlamos belsővé vált monológját -, az világos előttem, hogy sík vidéki őseink jórészt nőelvű törzsek. s szemben ezzel a hegyvidékiek férfielvűek. de akkor sem értem." Meddőnek bizonyuló okoskodását lezárandó megtoldotta végül azzal a megállapítással, hogy "a jól elolvasott szimbólumok képesek az emberi sorsot irányítani", s mint ki jól végezte dolgát, tovalépett toronyiránt. Hátára vett csomagja mindinkább csökkenni kezdett. mígnem - talán új képekre vadászva - egyszerre csak eltűnt a láthatár szélén.

Ábrándozását később így folytatta a város felé közeledő agyafúrt fényképész barátunk: az új városháza kupolájának formája, központi tanácstermének körvonala szintén azt a nőiséget képviseli, ami annyira magával ragadta, hogy még akkor sem tudott volna szabadulni tőle, hogyha történetesen akart volna. "Ez szemmel látható" - motyogta, s megnyújtott lépteivel egyre közelebb került ahhoz, amit az új városházépületen férfielemnek tartott: . a torony árnyékában állt már, amikor képzeletében (talán nem véletlenül) egyszerre csak enyhe szél kerekedett, s hatására a kupolaszoknya alól kivillantak városház-hölgyünk formás combjai. na és persze az, ami közöttük fészkel - címeres keretbe foglalva. Mór barátunknak se kellett több, fantáziája menten beindult. Különben is, mint jelfelismerőnek ilyen esetekben gyorsan kellett döntenie, hogy mi fontos és mi kevésbé fontos.

II.

És még mielőtt bármi komolyabba belekezdenénk, ahhoz, hogy fényképíró barátunk világszemléletét (és persze történetét) megértsük, el kell árulnunk róla azt, hogy szemében a nagybetűs Élet nem más, mint Alkímia. Szerinte az számít igazán jó alkimistának, aki a különböző élethelyzetekben óhatatlanul megjelenő jeleket kellő időben észrevételezi, megfejti és meg is éli. "Csak ez a tapasztalat érdekes, mert ez a boldog élet záloga", jegyezte meg fejét vakargatva többedszerre is, ha a kérdéses dolog felől szokásához híven, valakit önszántából részletesen felvilágosított. Többször mesélte például - s ennek a ténynek úgy örült, mint ha valami nem mindennapi dolgot művelt volna, holott arról egyáltalán szó nem volt -, hogy rejtett vonalúnak tűnő lakhelyváltoztatásait valójában úgy választotta meg, hogy azok személyes fejlődésének útvonalát jelöljék ki a térben, azaz állomásváltásai mind érdeklődésével, mind korával kapcsolatba hozhatók legyenek. "Egyszerű, mondhatni pofonegyszerű a dolog", mondogatta több ízben, amikor ezt valamiért megkérdezték tőle. "Már egészen kora ifjúkoromban eldöntöttem, hogy sorslehetőségeim szerint fogom tartózkodási helyeimet változtatni úgy, hogy az adott város neve lehetőség szerint mindig "SZ" betűvel kezdődjön. Igen-igen." Nyugtázta és elégedettségében elmosolyodott. "Ebből kifolyólag magától értetődő például, hogy egy "SZ" kezdőbetűs városban láttam meg a napvilágot: neve mélyen belém ivódott és kezdeti létemet alapjaiban határozta meg. Ezután első lépésben a homokra épült közeli Szabadkára mentem.: szakmát tanulni. katonaidőm ugyancsak ennek okául a messzi macedóniai Szkopjéban telt (múlt). stúdiumaimat a keleti mágiát sugárzó bosnyák Szarajevóban folytattam. s bezárva a kört, most itthon vagyok újra, ilyen egyszerű ez a minta. Ez az "SZ" betű volt az én vezércsillagom, ez az egyszerű-nagyszerű gondolat."

III.

Erdélyi Mór, aki a későbbiekben inkább szerette magát "erdőből-szalasztott maur"-nak nevezni, nőiség által táplált kezdeti lelkesedésének múltával komolyan elgondolkodott s fontolóra vette a dolgot: "A fene enné meg, hogyan is lehetne bármi értelmük a jelképeknek, ha egy város a szemünk láttára pusztul el." És már fordult volna másfelé, valamerre el innen, de tudta, hogy bármerre is megy, ómene úgyis követni fogja, ezért rögvest továbbgördítette gondolata kerekét: "Ha jól tudom, és ismereteim nem csalnak, a szimbólumok megértése legjobb esetben is csak a 18. század közepéig volt érvényben. ehhez képest manapság szinte képtelenek vagyunk bármit is megérteni. jelképolvasatunk gyanús is. meg hamis is. különben pedig - s erre fellélegzett - a szimbólumokat, ha elolvasni nem is, de magyarázni azért csak lehet!

Hosszasan nézett maga elé. Elhomályosuló tudata előtt, a tiszai kikötőt jelző tábla vasmacskájának rajzolatja, lassacskán fluiddá válva mindinkább az egyszer-régen-valahol-valamiért egy katakombában látott ábrába folyt át. Az új síkon gondolatai tovább kalandoztak: itt ezen az ábrán a horgonyra akaszkodó két hal például a két kereszténységet jelképezheti. közülük az egyik pikkelyes, a másik nem. nos, a horgony magától értetődően az Anyaszentegyháznak felel meg - vette tudomásul, de vajon melyik hal felel meg a pogányságból és melyik a zsidóságból kinövő kereszténységnek? No, vajon melyik? A jobb oldali vagy a bal oldali?

Feltett kérdésével ezek után újból és újból találkozhattak barátai, azok báris, akik meg nem unták, és el nem szöktek társaságából, amikor címer- és városnévbogozásának történetét véget nem érő alapossággal előadta. "Visszatérő gondolatként lebegett előttem a katakombában látott ábra" - kezdett újból és újból meséjébe. "És akkor egyszerre csak ott volt mellette szülővárosom díszes címere. Azt hiszem, nem számított különösebb szakmai bravúrnak észrevételem, hogy a két ábra szoros kapcsolatba és igen összetett viszonyba hozható. Igen. Ismerik a zentai címert? Két keresztbe helyezett kulcsa megegyezik a Budai káptalan védszentje, Szent Péter attribútumával, máskülönben meg a levegő elemet jelképezi. a kulcstollba helyezett kecsegék magától értetődően a Tisza folyóval, azzal együtt a vízzel helyettesíthetők be, míg, mint választóvonal a címer közepére helyezett búzakalász, a földműveléssel, azaz a föld elementummal függ össze. Nos, számomra e két gráf identikusnak tetszett, sőt most évekkel később - hogy már ezt is kiderítettem - elmondhatom, hogy a katakombaábra és a zentai címer közötti analógiához kiegészítésül a templomépítők által jól ismert "jövő templomának" szakrális jelét is hozzásorolom. Ez utóbbi valójában egy Krisztus-monogram" - tette hozzá, s ajkát fontoskodóan összehúzta. Keze az előtte levő három ábrával babrált. Kisebb szünet után mondandóját továbbfűzte: "A buzakalász=horgonyszár=szakrális vonal egyenlőségét követi a Szent Péter kulcsok=horgonykampók=Szent György-vonalak egyenlősége. A két hal pedig, meghiszem, a jobb és a bal, a férfi és a nő, a jó és a rossz ellentétpáros egyensúlyát képviseli ebben a kontextusban." Újabb szünetet tartott. Borából kortyintott egyet, és mondandóját folytatni próbálta, amikor fölnézve ráébredt - egyedül ül az éjszakában. (A meg nem említett negyedik elem, mármint a tűz problémájának meséjére, úgy látszik ekkor még senki nem volt kíváncsi).

IV.

"A ZENTA női név." kezdődött jóval később kezembe került - egyébként különösebbnél különösebb fényképekkel teli - naplójának egyik oldala. "Neve megtalálható az Arvisurákban. Emellett gyakran kötötték össze a SZENT szóval. Mint magyar város - mivel számunkra, hasonlóan a házakhoz, várakhoz és minden fallal védett építményhez, a városok nőneműek - már nevével is jelzi nőiességét." kicsit később ezt írja: ".ezért sem érthető, hogy a történészek miért részesítették a Szente-Zenthe személyneveket előnyben, és kötötték Zentát kizárólag a Szente-Magócs nemzetséghez. Ha nagyon szabatosan akarnám kezelni e fogalomkört, akkor vígan kijelenthetném, hogy ZENT-A=SZENT-A nem más, mint SZENT ANNA rövidülése, hiszen ez inkább közelítené a fenten már említett Szent helyhez városunkat. Ezt bizonyítandó elmondható, hogy Zenta "szentannaiságát" jelképezi például a címerbeli búzakalász is. Igen. A föld elemmel és fogalommal összeköthető Szentanyával. Viszont ehhez már nem hallgatható el az a névváltozat sem, miszerint a ZENTA nevet kun szóként magyarázzák, az pedig Cumánia széles pusztaságában PUSZTAFÖLDET jelentett. Lám, itt is, mint sok más helyen, szoros kapcsolat alakult ki. Ebből is láthatjuk (itt, mintha láthatatlan közönségét szólította volna meg, úgy írt Erdélyi), hogy mennyi és milyen erős kapcsolatok fűzik össze vizsgálatunk tárgyának névalakjait. bármerre nyúljak, szinte minden kapcsolatba hozható az én Zentámmal. az adatok bősége ellenére mégsem elégszem meg. tovább kutatok" fejeződik be írása, és hozzá hasonlóan folytassuk mi is.

V.

Attól kezdve, hogy a zentai címerrel kezdett foglalkozni, szinte csak ennek élt. Új rögeszméje, hogy a megkeresett kép helyett a megfejtett múltbéli jelet helyezze el a gépbe, még a fényképezést is elfeledtette vele.

- Különben is. - mondogatta, a múltban mint olyanban nem lehet fényképezni, a múlt átélésében csak a képzelet segíthet. (E kijelentésén már csak azért is érdemes elgondolkodni, mivel maga a fénykép - kivétel nélkül - mindig múlt időt ábrázol. A pillanatot megörökítő felvétel paradoxona éppen ez.)

Fotózás helyett a városcímerfejtés, akár egy befejezhetetlen keresztrejtvény töltötte ki ezek után napjainak huszonnégy óráját. Története kezdett ágas-bogassá nőni. Ezerfelé futottak már szálai. És bár itt, az Alföldön nincsenek erdők (felfedezve a zentai címerben az élet-halál tengelyt), ő újból és újból, mint egy "erdőből szalasztott", hasztalanul, de nem reményvesztetten nekivágott az elátkozott SZŰZI terepnek. Ahol a HALÁL (értsd HALAK) mint a testiség a maga látható és tapintható valóságában csalogatón terpeszkedik el. Mivel legalább annyira nőies (hogy ne mondjuk, húsos), mint maga szépséges Bácskánk. Itt kell elmondani azt is, amire Mór barátunk is gyorsan rájött, hogy a befogadás az, ami mindig is karakterizálta puha, lágy húsú BÁCSKÁNAK nevezett asszonyságunkat, melyet már jó ideje elkerült a teremtő férfierő. És így van ez városunk esetében is. De hagyjuk el ezt a kis digressziót. Mert nem ez vezet el bennünket a megoldáshoz. Tegyünk mi is inkább úgy, ahogy Erdélyi tett akkor, amikor egyik heraldikus barátja legutóbb érdeklődött kutatásai eredménye felől: "Meglehet, hogy e színes történetnek nincs is megoldása." Tegyük ehhez csendesen hozzá, hogy mi azért tudjuk, hogy Zenta nőiben Szintát és színt, színeset is jelent.

VI.

"A magyar és nyelve - melyet ezer éve próbálnak Európában elnyomni - androgün nyelv" - kezdte szónoklatát Erdélyi Mór, aki Zenta név- és címerkutatásában oly messzire jutott, hogy meghívták őt Szegedre, tartson tudományos előadást kutatásairól és példát ritkító módszeréről. "Androgün, tehát kozmikus eredetű" folytatta. "De a Halotti beszédhez képest a 18. század végén a jakobinusok jól megreformálták: ezzel nyelvünk az at(l)a(nt)iszi időkhöz képest még egy lépcsőfokkal lejjebb csúszott. Városunk, mármint Zenta nevének titkos története magyarázatomban a következő: Feladata a FELSŐ és az ALSÓ világok összekötése, egy erős "Etna-karakter" árnyékában a Z által, miközben az N időkapu sikeresen átléphető akkor, ha a TA=ÁT szótag a csendes átvészelés korszakát meghirdette, s akkor, ha a ZENTA név EN=NE eleme nem elhamarkodott előrenézést jelöl, a NÉZ=ZEN párosítás nyugalmával egyetemben." Hallatszott metsző hangja a dugig megtelt óriási teremben. "Nos, meglehet, hogy önök között most sokan elmosolyodtak. Hisz amit én itt most elmondtam, az egészen úgy hallatszott, mint egy vasárnap délutáni kávéjóslás. De tessék kérem végre tudomásul venni azt, hogy az erős Etna-kód mint a pusztulás útján való megújulás jelen volt már városunk történetében 1241-ben, 1526-ban, 1697-ben, 1769-ben, 1849-ben és végül 1911-ben is, miután két főépülete tűz által pusztult el. Bizony terjedelmes haladvány. Ezen felsorolt tények, valamint a víz, a föld és a levegő mellett még hiányzó negyedik kémiai elem ébreszthetnek rá bennünket arra, hogy Zenta csak ZEN-TAN-t alkalmazva juthat el arra a szintre, hogy a (hiányzó) tűz elemet tudással és tudatosan alkalmazva továbblépjen, mert csak ezzel lesz képes lényét megújítani, és poraiból újból felépíteni." - hallottam elhalkuló hangját, miután csendben becsuktam magam mögött a tanácsterem ajtaját.

Évekkel később jutott tudomásomra, hogy ki tudja, miért, de kérdéses előadása örökre kéziratban maradt, őt magát pedig csak mint a századelő híres magyar fotográfusát emlegették. furcsa és különc heraldikai nézetei a nagyközönség előtt ismeretlenek maradtak.

VII.

"Mert mindennek a világon van jelentéstartalma - az alkimisták szerint ugyanis minden jelentéshordozó -, és csak tőlünk függ, el tudjuk-e olvasni, avagy nem. Az életészlelet kitágulását jelenti, ha valaki olvasva él. Már F. M. Dosztojevszkij is megmondta, hogy nem mindegy, kié a szem, és ki az, aki lát. A látás is művészet. Egyesek például olyan megható egyszerűséggel szemlélik a világot, és számukra mindenestül olyan érthető az, hogy nincs is min gondolkozniuk, odafigyelni pedig éppenséggel nincs is nekik mire. A másik szemlélőt viszont ugyanezek a jelenségek annyira gondba ejtik, hogy megfejtéséig nyugodni sem tud." - magyarázta Mór, miközben egy idő után különös fontosságot kezdett tulajdonítani az önnön magához közelítő jelértelmezéseknek. Ezt tudva, nem volt igazán világos előttem, hogy a Janus-misztériumokban járatos Erdélyinek miért kellett ezzel olyan sokat késlekednie. Tudniillik a "Janus-rejtély" két kapujáról és a hozzájuk tartozó arany-, illetve ezüstkulcsokkal kapcsolatban a zentai címer esetében még el is hangzott kérdése, de ugyanezt önmagának csak évek multával, késő öregkorába merészelte feltenni. Így végre saját életének példáján tapintotta ki, miként is próbálta hosszú ideig, önmagát "kivetítve" megfejteni, mígnem nagy nehezen sikerült túladnia "én-élményein", és elkezdhetett önmagával foglalkozni úgy, hogy megpróbálta végre kívülről, mintegy felülről látni önmagát. "Tudom, hogy ez így összetettnek tűnik, de másként nekem nem ment: Erdélyi Mórnak meg kellett halnia, hogy én, Erdélyi Mór, élhessek. arra jöttem rá ugyanis, hogy az önmagunkkal való megbékélésünk egyik fontos feltétele: titkos nevünk (lényünk) felfedése. Olyan ez, mintha újjászületne az ember!", ecsetelte megvilágosodását.

Erdélyinek történetesen a nevében volt elrejtve önlényege, "spiritus movense". Mivel az ERDÉLYI egyenlő az erdővel, az erdő pedig a magyar néphagyomány szerint a tudatalatti szférát jelöli, a MÓR pedig nem más, mint maur, azaz építőmester, e kettő összegének fényében Erdélyi Mór titkos neve nem volt más, mint "a tudatalattiból tudatosságot felépítő". Most, hogy így visszagondol (címerfejtő) életére, jóleső érzés fogta el, mert nevének tudatában minden lépése és lélegzetvétele átlátszóvá és érthetővé vált számára.

Zenta, 2003. május-július