Szakmány György
Az unalomról

Egy-két éve úgy érzem, hogy nekünk van a legunalmasabb életünk a Föld nevű bolygón. Oké, hogy a munkanapok unalmasak, és az is igaz, hogy amikor nem vagyok az egyetemen, nincs egy szabad percem se, lefoglalom magam, nem unatkozok, sőt, semmire se jut időm, és mégis, úgy egészében véve, életem legutóbbi néhány évét a végtelen unalom jellemzi.

Néha-néha itt is érdekes lenni, amikor arról van szó, hogy na most akkor bombáznak vagy nem bombáznak, vagy akkor visznek-e Koszovóba katonának vagy nem visznek, de ettől is már tele van a tököm, ez is végtelenül felbasz, és unalmas.

Úgy érzem, hogy egy afrikai négernek, aki csak ül egész nap egy trópusi nagyváros utcáján, és egész nap nem csinál mást, mint hogy hajtja magáról a legyeket, még annak is érdekesebb élete van.

Ugyanilyen idős emberek, fiatal férfiak, mint mi vagyunk, úristen, mennyivel érdekesebb életet élnek. Szörfözni járnak, búvárkodni, síelni, hegyet mászni, oroszlánra vadászni, autózni, antikváriumokat bújni, múzeumba menni, mások laboratóriumokban kísérleteznek vagy rajtuk kísérleteznek, megint mások építenek, sajtot és jó bort készítenek, mesterségeket művelnek, zenélnek vagy részegeskednek. Nekem itt már berúgni is unalmas. Olyan rossz a sör, hogy elmegy a kedved a piálástól, ha csak rágondolsz.

Oké, nem csupa vidámság van a világon, van ahol háború van, közvetlenül benne vannak a slamasztikában, embereket ölnek meg és őket is megölik, ahol minden pillanatban elfüstöl egy egzisztencia, ott nincs idő az egzisztenciális gyötrődésre, és ez igaz, borzasztó, de a fenébe is: gyilkosnak és áldozatnak lenni is olyan unalmas. Egyszerűen megérteni sem tudom, hogy mért csinálnak ilyen szarásokat az emberek.

Azt hiszem az élet nem más, mint a végtelen unalom elűzésére tett kísérlet. Aki ezt belátja, az fasza gyerek. De az emberek nem látják ezt be. Mennyire felbasz, hogy kitalálnak maguknak kisded szarásokat, és bemagyarázzák maguknak, hogy azok igenis, hogy fontos dolgok. Mennyire röhejes, hogy ebben a pillanatban bolygónk felszíne felett emberek tízezrei repülnek a levegőben, ülő helyzetben, százas csoportokban, okos pofával, magabiztosan, mind azt hiszi, hogy neki most ott a Föld egy másik pontján valami nagyon fontos dolga van, pedig lófaszt.

Nem tudom, hogy volt-e valaha olyan milliomos bizniszmen, vagy politikus, aki rájött volna, és nyilvánosan bevallotta volna, hogy az egész, amit csinál, bassza meg, nem más, mint szórakozás.

Nem tudom, hogy vajon boldog vagyok-e? Néha-néha jól érzem magam, habár furcsamód, amúgy sem olyan szar a hangulatom, sőt, csodák csodája, annak ellenére, amit itt az elmúlt tíz évben láttam, szinte jó közérzetem van általában. De tudom, hogy olyan is ritkán van, hogy úgy feküdjek le este, hogy már várom a másnapot.