fazekas máté
KÖZELEDEM

Csapongó életem értelmét nem lelem,
S életem, mint e vers, rövid, értéktelen.
Hol az a valami, amiért érdemes élni?
Szeretnék újra a haláltól félni,
S nem, mint ki várja,
Hogy mikor mosolyog a halál le rája.
Mint fiatal hajtást, melyet benőtt a gaz,
Gazzal tép ki az, ki érti dolgát.
Jártam már tangót, csárdást és polkát,
Mégis szeretném, ha velem táncolnál,
Áhítom az időt, míg a kezedet fognám
És tartanálak szorosan magam mellett.
Egy férfiből ez lett?
Keskeny az út, mely a mennybe visz,
S én a másikat járom, Drága,
Légy társa sorsomnak
Hervadt életem tiszta, szép virága,
Mert örömöm csak akkor lelem,
Mikor hozzád közeledem.


CSAK ÉN

Hát ez az, amiért kéne?
Ez az, amiért érdemes?
Azt már nem,
Inkább hozzál ide két felest.
Két felest, s majd hármat,
Az asszony ma még várhat
Míg én haza megyek,
S ha engedi, hogy egyek
Eszem, s ő térdemre ül
Fátyolos tekintetem mosolyra derül,
S nem csak, mert a mámor
Itallal nyugtatva szakít el a világ bajától,
Hanem, mert még van ki
Gondjaim megérti,
Bár okozójuk nem vitás
Nem lehet már senki más,
Csak én.


NÉLKÜLED NEM

Túl sokat kértem tán,
Hogy e kis boldogságot sem adtad meg
Te élet?
S bár elutasítál, mondom
Hiába utálsz, ha én
Szeretlek téged.
De elbizonytalanodom.
Túl sokat kértem, már értem
Mint haldokló ki remél még,
Utolsónak a te kezedet kértem.
A pokolra jutom, tudom.
S bár a kárhozatra jutva
Elfog a rémület,
Akkor sem kell újra
Ez az élet nélküled.
Nélküled nem.


VALÓSÁG

A hajnalt várom.
Az élet egy kétértelmű tréfa.
A valóság nem az, amit látsz,
Hanem, ami magányos reggelen rád tör
És a gyomrodat marja.
Nem a munka, nem a vicc és nem a vágy,
Sem az eléd tárt mozgalmas világ.
Egy üres perc a Lét,
Csak sietsz, hogy menekülj.
Csak siess, én megvárom
Míg meghiúsul még egy álmom.


Z 7,8-AS

Homályos az eset,
De világos az érzés,
Mi szürkületkor a jó tett
Az, ha nappal van vétés.
De kevés ez a világ,
Mely, ha nem ért meg,
Megértem.
És kevés az a virág,
Amit adhatnék
Cserébe
Az életért a kezedben,
A reményért a szemedben