Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

Őrült tükör

Hamvas Béla: "Kié a hang?
Azé, akihez szólok."

Megnyilatkozásaink artikulálását nagyban meghatározza a címzett kiléte, a fül, amely a szavakat elnyeli. Mondandónkat a befogadó tényleges avagy feltételezett lénye döntően módosítja. Ahhoz, hogy valami általunk megszólaljon, formát nyerjen, halló fül kell, amely ösztönöz. A fenti Hamvas-mottó egészében a közönség tulajdonába utalja a megszólaló hangját, maximálisan megnövelvén ezzel a kommunikációs beszédpartner felelősségét az elhangzottakért.

Vajon kié hát Hamvas Béla hangja Karnevál című regényében, amelyet harmincöt éves késéssel jelentetett meg a magyar irodalmi intézményrendszer? Kihez fordult, kit célzott meg, milyen képzeletbeli olvasó gerjesztette hatalmas szövegét?

A Karnevál megteremti a maga beszélgetésszituációját, a vallomás optimális feltételeit. A művet behálózzák azok a szövegegységek, amelyekben Bormester és az "ügyvivő" eszmecseréje zajlik. A fecsegés mámora itatja át mindkettőjüket, így a Hamvas-regény a vallomás műfajában nagy lendülettel tud kibontakozni. A felcsendülő hang szárnyra kap, mintha a szó "szállni kezdett volna a levegőben".

Az írót regényfikción belül és kívül is dialógusviszony ösztönzi. A szöveg - a reális esélyektől függetlenül - folytonosan, az utolsó szóig gyúrja, alakítja saját mintaolvasóját.

Hamvas hangja tehát a fiktív olvasónak szól, neki köszönhető a mű születése.

A belé vetett hit viszont heroikus. Ehhez a hithez "létezésünk őrülete" kell, az a szenvedély, ami a hamvasi opus egyik alapfogalma. "A létezés szakrális bolondság. Aki életét nem radikális őrületként éli,... az bukottnak tekintendő."

A regényben az élet karneváli nyüzsgésként való megidézése maszkok, bábok boltjává lesz, egy lépéssel arrébb pedig már mo-nomániák, rögeszmék, szerepek, "hőbölygések" kiárusításává lesz. A monománia szereppé ürül, a radikális őrületet személytelenné és szenvedélytelenné sekélyesíti. Megszületnek a regény dupla és tripla őrültjei, az őrült tükör torzképei. Magatartás-lehetőségek közt lebeg minden. Lebeg, bomlik és sejtosztódással szaporodik a beszéd teremtette világ.

"Kié a hang? Azé, akihez szólok."

Mi, a Karnevál potenciális mintaolvasói lennénk felelősek? Mi érdemeltük ki ezt a lavinát, földcsuszamlást, kibicsaklást, mi pattintottuk ki lappangó kíváncsiságunkkal ezt a "kolosszális fecsegést", "blöfföt"?!

Kétségtelen. Hamvas Béla harcol értünk. A humor tragédiánál mélyebb eszközeivel. Mert szerinte "a regény... az a hely, ahol az ember a valóságot megteremti" - szemben az elvalószínűtlenedő világgal. Az íródó kéziratban itt és most van:

"Itt kavarog és roppan és kúszik és nyög és lázad és átkozódik és gennyezik, most."

A külvilág Hamvas Béla számára csökkent valóságtartalmú élet, nincsenek benne mintaolvasók. Végül is, a regény az a hely, ahol az író olvasóit megteremti, ahonnan a dialógusviszony révén kiszorítja mindazt, ami "rémületesen valótlan".