Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr
Világirodalom és transzkulturalizmus
A világirodalom fejlődési folyamataival foglalkozó kutatások az ún. sajátos irodalomközi közösségek fokozódó jelentőségére hívják fel a figyelmet, s ezek között egészen különleges helyet foglalnak el a nemzetiségi (kisebbségi) irodalmak.
Az irodalmak közötti interakcióknak kedvező mai feltételek fokozatosan módosítják a nemzeti irodalom fogalmát, hisz az - mint történeti fogalom - nem egyszer s mindenkorra adott tényező. A nemzeti irodalmak megjelenése már önmagában nemcsak az általánosból kiszakító, differenciáló erőket vetette felszínre, hanem rögtön megteremtette az egyes fölött pásztázó, összevető figyelmet is az összehasonlító irodalom révén. Az ellentétes irányú törekvések közötti küzdelem szakadatlan, az erőviszonyok átrendeződése pedig csakis úgy képzelhető el, hogy szerves függőségben lévő rendszerelemek mozgását tételezzük.
Az irodalmi folyamat történéseiről még magának a kutatásnak is nagyon szerény felismerései vannak. Napjainkra azonban egyre nyilvánvalóbbá lett az a hangsúlyáttevődés, ami a nemzeti irodalom helyett az irodalomközi közösségek felé mutat.
Az irodalmak együttélése (mint pl. a volt Jugoszláviában a délszláv irodalmak irodalomközi közössége) mozgó képződmény.
A történeti jegy mellett e szövődmény legfontosabb tulajdonsága az, hogy egy nemzeti irodalom ugyanabban a pillanatban több irodalomközi közösség tagja lehet, tehát több irodalmi kontextusba kapcsolódik be, több kontextusból szövi meg a maga egyediségét.
Harmadikként kiemelhető kritérium az irodalmi jelenség progresszivitása, amit másként kapcsolatgazdagságnak is nevezhetnénk. Egy irodalmi tény akkor progresszív, ha szervesen nő ki az irodalmi rendszerviszonyokból, ha a maga közegének minél több kontextusát mozgósítani tudja, ha ezer szállal kapcsolódik a saját irodalomközi közösségéhez, ami hordozza az irodalmi tradíció, konvenció és innováció kimeríthetetlen lehetőségeit.
Genetikus és tipológiai kapcsolatok ezek, kölcsönös függőségi viszonyok, amelyek a rendszert konstituálják, s amelyeket a történeti poétika szempontjai leplezhetnek le.
A nemzetiségi-kisebbségi irodalom léte eleve kizárja az irodalomról való sematikus gondolkodásmódot, mert helyzeténél fogva több kontextusba vettetett, s így potenciálisan progresszív. S ami még fontosabb: kicsiben a világirodalom viszonylatait modellálja.
Regionalitás és parcialitás nyomasztó tudata helyett a nemzetiségi irodalmaknak ezen aspektusait kell szem előtt tartani. Annál is inkább, mert az irodalomtörténeti folyamat újabb áramlatai szerint maga a nemzeti irodalom is az irodalomközi közösségek kontextusaiba oldódva értelmezi át önmagát.