Csányi Erzsébet: Világirodalmi kontúr

"Mese-beszéd": önreflexió az antik regényben

Héliodórosz színpada

A Héliodórosztól ránk maradt legterjedelmesebb antik szerelmi regény, az Etiópiai történet ( Sorsüldözött szerelmesek) elején sehol sem találjuk a szokványos narrátori bevezetőket, az önreflektálás árulkodó nyomait. A szerző a fenséges ábrázolás híve, az események pompájával kívánja elragadtatásra bírni az olvasót.

A fikció felszíni tükrén azonban mégis hamarosan repedések mutatkoznak, amelyek a történeten kívül álló elbeszélő létéről tanúskodnak. Ezek a kiszólások egyrészt moralizáló kommentárok, másrészt a hemzsegő események sorrendjét biztosító eligazítások, illetve a költői eszményeket felemlegető részletek. Az ünnepélyességet kedvelő Héliodórosztól távol állnak a humor, a fricska, az irónia lehetőségei, amelyek egyébként jellemezni szokták a prózai önreflektálás pillanatait. Regényszövegében a cselekményt igen mechanikusan törik meg a metanarratív szólamok. Ezekben az olvasóval nem tud összekacsintani, csupán bámulatra felszólítani. Ábrázolása a festői merevséget idézi: az állóképek alkalmasak arra, hogy a szélesen ecsetelt pompázatos látvány felmagasztosuljon. Metanarratív kitételei ezért az eposzi és a színpadi művészet erényeit dicsérik, a mítosz jeleneteit és patetikáját idézik. Visszatérő utalások hívják fel a figyelmet arra, hogy Héliodórosz a hőseposz és a tragédia világához szeretné hasonítani az erotikus regényben kibontakozó prózavilágot. A hősök gyakran szólnak így egymáshoz:

"Kérlek, fogj bele már elbeszélésedbe, és mint valami színpadon, pergesd le előttem a drámát!"

A szöveg önreflexióját hordozzák az olyasféle megjegyzések is, amelyek a történetmondás sorrendjének kialakításával foglalkoznak. Ezek tulajdonképpen narrátori gondok, de a szerző a cselekmény részévé teszi őket azáltal, hogy a hősök szájába adja:

"Mindjárt megtudsz mindent... Előbb azonban dióhéjban elmondom az én életem történetét. Ne hidd, hogy megint csak bonyolítani akarom elbeszélésemet. Mindössze arra törekszem, hogy megtartsam az eseményekben a kellő sorrendet, s valamennyi összefüggéssel tisztában lehess."

Héliodórosz sem tud tehát menekülni a fikciót leromboló metanarrációtól. Ezeket a kitételeket azonban arra használja fel, hogy befolyásolja a befogadó hangulatát. Arra ösztökéli olvasóját, hogy fenséges, ünnepélyes ámulattal adózzon a regény héroszainak, mintha "egy színház nézőteréről figyelné" a kiismerhetetlen rajzolatú sors történéseit.