Verebes Ernő: Sardaffas, a hímboszorkány (Filmnovella)
Sardaffas a falu főterén...
Sardaffas a falu főterén az asszonyoknak mesél. Enyhén hipnotikus állapotban hallgatják.
- ...igen, itt, a mellkas tájékán. Itt, ni. Itt lehet a jókedvet összesűríteni. Ezáltal takarékoskodni is tudunk vele. Rettentően fontos, hogy amikor nyelünk, elhiggyük, hogy egy adag jókedvet nyeltünk le. Meg kell tanulnunk arra gondolni, hogy épp egy jószagú csók csúszott le a szívünkre. De próbálják csak meg! Nem csupán a könnyeket lehet faldosni! Csukják be a szemüket, s aprókat nyeldekeljenek. Tíz-tizenkét gégemozgás után már olyan nyomás alá kerül a jókedv, hogy kezd boldogsággá válni! De vigyázzanak, ne menjen le sok levegő, az nem boldogít, az legfeljebb csak a boldogság előszele!
Az asszonyok nyeldekelnek. Egyre többen mosolyognak, fél szemmel fel-felsandítanak a hímboszorkányra, aki ilyenkor tréfásan megfenyegeti őket.
Távolabb, egy utcácskában, Illangó tűnik fel. Tisztára mosott ruhában, madzaggal a kezében. A madzag végén, Benjámin. Most végre nappal van, napfény festi vidámra a falut. Sardaffas közben mesél, az asszonyok cihorásznak.
- ...egy találó példa a jókedv-sűrítésre, egyik római barátom esete, aki a derűs kedélyállapot reményében akkorákat nyelt, hogy de facto felfúvódott, mint egy mocsári béka. De aztán gondolt egyet, legyőzte fájdalmát, és - incredibile visu - futni kezdett. Futott, futott, rengett az a nagy, levegővel telt hasa, de így sem könnyebbülhetett meg. Ellenben észrevette, hogy szaladás közben, időnként oly magasra szökell, mint a szöcske. Próbálgatta erejét, és másnap, amikor éppen a consul-helyettes házának embermagas palánkján ívelt át, hopp, pont egy vadrózsbokorra pottyant. Na, ott pukkant is egyet rögtön, de szerencséjére - in dubio mitius - még csak meg sem büntették birtokháborítás miatt. Barátom tehát folytatta. Nyelt, futott, szökellt, nyelt, futott, szökellt, de akkor már tudta, hogy miért teszi. Célja volt, ezért dolgozott. S az eredmény: Krisztus előtt 393-ban, mielőtt Theodosius császár megszüntette volna a játékokat, megnyerte az utolsó Athéni Olympia magasugró számát! De az egész történet varázsa, hogy akkor meg a diadaltól lett határtalanul boldog, a diadaltól, már nem a nyeldekléstől! Még akkor is nevetve hadonászott, amikor idült bélpangással, és babérkoszorúval a fején, az ispotályba szállították. A túlzott feldobódottságot előidéző gázok ártottak meg neki. És sajnos - horribile dictu - rajta már a csodadoktor, Aesulapius sem segíthetett. ...tudják, az a tekergő kígyó, mely annyira hasonlít a réti csíkhoz, a misgurnus fosilis-hoz.
Az asszonyok, közben mély álomba merültek. De Illangó, s a malac már a hímboszorkány háta mögött állnak. Illangó csendben szólal meg:
- Az Aesculapius? Valóban a réti csíkhoz hasonlít. Létezik ugyan kövi csík is, a Nemachilus barbatulus, de az csak a hegyekben él, és hat szál bajúsza van - a lány, a kezét nyújtja - Illangó vagyok, Kamill leánya.
Sardaffas lassan feléje fordul.
- Lenyűgöző - ő is a kezét nyújtja - Sardaffas. Valóban. A kisugárzása rendkívüli.
- Tudom. De csak egy disznóm van, Benjámin. Most jövök a makkoltatásból.
- S azt persze, mindennap kell.
Illangó lesüti a szemét.
- Igen. Meg közben szellőzködünk is egy kicsit.
A hímboszorkány zavarát palástolja:
- Ért az etológiához is?
- Egy keveset... Főleg, ha sertésekről van szó.
Bátortalanul közelebb lép Sardaffashoz.
- De mostanában, inkább a lidércek fenotípusai érdekelnek.
- Hm. Az öröklött tulajdonságok, és a környezet hatására létrejövő formák - vigyorog - hát, itt vagyok például én. Engem nyugodtan tanulmányozhat.
- Köszönöm... De nem szeretném elriasztani. Maga különben sem egy lidérc.
Sardaffas mélyen a lány szemébe néz.
- Az ember által érzékelt dolgok, sosem magától a dologtól, hanem az érzékelő személyiségétől függnek. Úgyhogy, csak bátran. Mitől leszek én alávalóbb vagy különb, ha lidércnek néz?
- Talán azzal, hogy hogy akkor én, magát annak látom, vagy sem. Vagy nem érdekli, hogy kinek látszik... mások szemében?
- Csak annyira, amennyire... másokat érdekel, hogy én, kinek szeretnék látszni az ő szemükben.
Nézik egymást, egymás szemében. Önmagukat, egymás szemében. Távolról, telt furulyaszó hangzik fel, majd egy bátortalan vonatfütty.
Köhl atya köhögése töri meg a csendet. Mintha a földből nőtt volna ki.
- Dícsértessék az úr.
- Mindörökké, ámen - Sardaffas szájából úgy hangzik ez, akár egy szívélyes jónapot.
- Illangó, lányom, az apád keresett az előbb.
Illangó az atya felé fordul:
- Azt hiszem téved, tisztelendő úr. Nem engem keresett, hanem őt - Sardaffasra néz - engem csak megbízott azzal, üzenjem meg neki, ha tud, siessen a kúriába.
- Mi sürgős dolga lehet egy szolgának az urával, hogy még üzen is érte? Még ha az az úr... ennyire ismeretlen is előttünk?
A hímboszorkány elkomolyodik.
- Hogy mi dolga lehet Kamillnak velem? Sokminden. Például az, hogy szeretné ha ott lennék, ahol ő. Ezért igazán nem tartozik elszámolással, senkinek. Önnek sem. Ismertem egy embert...
Köhl atya közbevág:
- Mi még önt sem ismerjük.
- És azt gondolja az atya, hogy erről én tehetek?
- Részben, igen.
- Melyik részben? Az őszintében, vagy a számonkérőben?
- Az őszintén számonkérőben.
- S mit kér tőlem számon - őszintén - az atya?
- Önre ráférne egy-két példázat, a szentírásból.
- Onnan, örömmel is venném. Milyen nyelvű bibliája van, atyám?
- Latin.
A nap elbújik, erős szél kerekedik. Illangó ruhája fellebben, az atya a reverendájához nyúl, és észrevétlenül összekoccant két fehér ruhacsipeszt.
- Az a kiadvány, melyet Guttenberg, Fauszt János pénzén nyomtatott ki 1450-ben?
- Megőrült? Van fogalma önnek, az úr hányadik évében járunk?
Illangó haját a szél kócolja.
- Atyám...
- Nem tudom. - Sardaffas zavartan néz a papra. - azt sem tudom, mikor születtem, s hogyan...
- Na látja. Akkor viszont mi módon akar magának helyet csinálni a nap alatt, s főleg az emberek között?
Egyre sötétebb lesz, terhes viharfelhők közelednek.
- A nap alatt?
- Az én Szentírásomat egy Bencés szerzetes másolta vagy száz évvel ezelőtt, elég sok hibával. De azokat a hibákat már kijavítottam. És önt is ki kell javítanom, amint látja.
- S az atya egyedül döntheti el azt, hogy mi a hiba és mi nem?
- Igen, amennyiben a döntésem a rendnek megfelel, ha rendbe illő. Ha kanonikus.
- Értem, atyám. - Sardaffas a földet nézi egy darabig, majd a papra emeli tekintetét.
- Ha az ön hitének az az ára, hogy gyakran haragszik Istenre, akkor most is ezt az árat fizeti neki?
Az atya arca eltorzul, keze ökölbe szorul. Sardaffas egyre nézi, majd lassan, tagoltan mondja:
- Szóval, haraggal fizeti ki a jóistent. Érzem, hogy ezt teszi. És azt is tudom, hogy Guttenberg még nem nyomtatta ki a bibliát. És Kamill szerint, épp most készül a börtönbe. Sőt, azt is megtudtam, hogy így nincs esélyem arra, hogy az ön által emlegetett írás, az én személyemet egyáltalán megemlítse. Vagy nem ettől fél, atyám? Nem attól fél, hogy egy szép napon majd engem kell idéznie?
Köhl atya már köhögni sem bír. Arca lila, dühtől remegve mondja:
- Ekkora blaszfémia, égbekiált!
- És mégsem hallja, atyám, mert ön képtelen az ilyesmit meghallani. De én előre megsúgom önnek, ha valami égbekiáltót cselekednék. Mert azért van hite, látom, még ha olyan is, mint amilyennek ön teremtette!
Illangó kétségbeesve áll mellettük, és az atyát nézi elborzadva. Az apját, akit nem ismer, mint ahogy Sardaffas sem a sajátját. Ekkor esni kezd az eső. Illangó álla megvonaglik, Sardaffas ügyetlenül megsímogatja a fejét, nem törődve a pap gyűlölködő pillantásával. Aztán kisvártatva az atyához lép, megérinti a vállát.
- S most, egy találós kérdést szeretnék feltenni, ami önmagamnak is szól, mivel, furcsa, de még nem tudom rá a választ. Jól figyeljen, atyám: Földet öntöző, de nem eső, szabadságába belevesző erő. Mi az?
Lassan, permetezve esik.
*
A kúria konyhája. Az ablakon halkan kopognak a cseppek, Buttadeus és Kamill, az asztalnál tort ül egy sült kappan maradványai felett. Buttadeus néha szétnéz, mintha keresne valamit. Az asztal alatt egy krédlikakas jár-kel. Kintről parancsszavak hangzanak, amint Szeléné a cselédségnek feladatokat oszt. Majd belép a konyhába, pongyolában, kissé zilált frizurával.
- Kamill, nem látta a fiamat? Sosincs itthon, mintha nem is ehhez a házhoz tartozna. Sovány is, fürödnie is kéne már...
Az asztalon lévő maradékokra pillant. Kamill zavartan megmozdul.
- Elküldtem Illangót, hogy szóljon neki...
- ...hallom, a múltkor is, a mocsárban ijesztgette a pákászokat. Kuruttyolt, és felfújta a pofazacskóit.