Verebes Ernő: Sardaffas, a hímboszorkány (Filmnovella)
Reggel a dombháton
Reggel a dombháton. Vadalt és Hliodárszázát látjuk, amint halat pucolnak. Az asszony szemmel láthatólag kialvatlan, ennek ellenére, nagy hévvel magyaráz valamit Vadalnak, feltehetőleg azt, amit krédlikakasként megtudott, a kúriában. Közben a mocsár felé mutogat. Ezalatt, Sardaffas, Buttadeus és Kamill beszélgetését halljuk. Sardaffas, úgy tűnik, megbékélt sorsával:
- El kel tüntetnünk a lápot.
- Csiribú, csiribá...
- Megvan a módszer. Eszembe jutott egy találós kérdés, amit ma Illangónak tettem fel. Ennek a megoldása a kulcsszó, azzal segíthetünk.
- S hogy hangzott ez a találóskérdés? - kérdi nyájasan Buttadeus.
- Így: Földet öntöző, de nem eső, szabadságába belevesző erő. Mi az?
Másodpercnyi gondolkodás után, Buttadeus:
- Ez valóban szellemes, de mit akarsz vele?
- Mondd a megoldást!
- ...és egyáltalán, hogy képzelted el? Kiadjuk háborús frontnak a lápot?
- De mégis, mi az? - Kamill már nem is töri a fejét. - Na jó, majd Illangó, a lányom, megfejti. Fő az, hogy kitaláltátok! Igaz? Kitaláltátok, vagy nem?
*
Vadal, a dombhátról a láp felé int. Megelevenednek a zajok.
- S te valóban azt hiszed, hogy a sással, a náddal, meg a békákkal együtt eltűnnek a lidércek is? Szerintem csak felháborodnak egy kicsit, azután beköltöznek a fákba, bokrokba, később meg a zab és rozsföldek barázdáiba.
Hliodárszáza vörös szemekkel mered előre.
- Csak azt nem értem, hogy abban az üres térben, melytől te úgy iszonyodsz, hogy hemzseghet annyi lodovérc.
- Mi?
- Lodovérc. Ladobirec. Lúdvérc. Pokolbeli szellem.
Vadal minden szónál összerándul:
- Hagyd abba. Nem hemzsegnek. Éppen fordítva. Ezek a lidércek jelentik nekem az üres teret. Lekötik azt, s az általuk valósul meg.
- A nemlétezés tapasztalása nálad míly életszerű... Pedig a Könyves Király már írásba is adta, hogy: "De strigis quae non sunt, nulla questlo fiat". Emlékszel a boszorkányégetést betiltó cikkelyre?
Vadal maga felé fordítja Hliodárszáza arcát, mintha vallatná.
- Az elmúlt éjszaka, törvénykönyvi retorikával is foglalkoztatok? Egy kakastól nem rossz teljesítmény... De mi lesz, ha sikerül ez az egész mocsár-megalvasztás, vagy micsoda?
Hliodárszáza úgy tesz, mintha gondolkodna.
- Valaki könyvet ír róla, aztán szabadalmaztatják, mint újfajta technológiát.
*
Éjszaka. Sardaffas a tervet vázolja fel Buttadeusnak és Kamillnak.
Amit mond, már látjuk is: a dombháton emberek jönnek mennek csendben, edényeket hordanak a falu felől. Egy-két távoli vonatfütty hallatszik.
- Ma este, amikor a hold újból feljön, találkozunk a dombhát mögött. Szóljatok a Nagyöregnek, Hliodárszázának, sőt még Vadalnak is. De a csíkászokat és pákászokat ki kell hagynunk a játékból, nehogy fellázadjanak a mocsár lecsapolása miatt. Én is kiválasztok egypár megbízható kádárt meg szegkovácsot a faluból. Ezenkívül: minden vödör, dézsa, nagyobb tepsi, ami hozzáférhető a faluban, ott legyen.
- Hliodárszáza mindent hallott. Tudod, a krédli. Ledrótolhatja a pákászoknak - böffent Buttadeus.
- Nem teszi. A férje, Vadal is odáig van már a sok lidérccel.
- Uram, de mit fogunk csinálni ezzel a sok edénnyel?
Buttadeus már mennyei állapotban van:
- Ha jól sejtem, vérszopó piócákat fogunk gyűjteni barátom, aztán kezdődhet a véradási akció.
S így minden éjszaka, a következő holdtöltéig.
*
A falu, éjszaka. Az önkéntes vérrablók a vödrökkel, dézsákkal, a girbe-gurba utcácskákat járják. Néhány házba benyitnak, s az egyenletes szuszogást néhány percre morgás, horkolás váltja fel. A békésen alvó emberekre aggatott piócák szorgalmasan szívják a falu népének vérét. A jelenet rítusszerű, gyengéd, és vad egyszerre. A vértől dagadozó állatok ezután újból vedrekbe, dézsákba kerülnek, s az edényekből, szinte kézről kézre járva, vissza a mocsárba.
*
Reggel, sápadt emberek jönnek-mennek az utcákon, teszik a dolgukat. Fáradtak úgy a vérrablók, mint a véradók. Éjszakáról éjszakára megismétlődik a szertartás, egyre több vér kerül a mocsárba. Valami életet adó, de halálos körforgás ez, a végkimerülésig menő körtánc.
*
A falu főtere, egy napsütéses délelőttön. A kút körül szótlanul gubbaszt az asszonytársaság.
Sardaffas és Kamill közelednek, a púpos cseléd a biciklijét tolja. A csomagtartóra kötözött zsákból egy tyúk lába kandikál ki. Kamill megviselt, de boldog:
- Hliodárszázát viszem az urának. ...Illangó azt mondta, nemsokára itt lesz, csak...
- ...hazavezeti Benjámint. Kamill, szerinted ez az egész csak azért történt, hogy Faust eljusson Rómába?
- Hát... úgy van ez uram, hogy... mint amikor elhiszem, hogy Illangó valóban az én lányom, azután meg azt hiszem el, hogy elhittem, és így tényleg azzá is válik...
- Ennek nem tudom, mi értelme, de szépen mondtad. Különben, Illangó valóban a te lányod.
Kamill megdöbbenve néz Sardaffasra.
- Miért mondja ezt, uram?
- Azért, mert úgy nézel ki, mintha az apósom volnál!
- Uram, nem mondja komolyan...
- Nem, hát.
Vigyorognak, értik egymást. A Nagyöreg tűnik fel, sietve csoszog.
- A pákászok ma már ki sem eveztek. Féltek, hogy beleragadnak abba az iszamós sárba.
A láp felől kiabálás hallatszik.
- Megdöglött, és attól száradt be a mocsár!
- Mi döglött meg?
- Megdöglött egy óriáscsík! Bosszúból aztán megalvasztotta a mocsarat!
- Az agyadat, azt alvasztotta meg! De hová veszett a víz?
- Három hét alatt? Mondom, hogy megalvadt! Még puha a rét alatt a föld!
A Nagyöreg elbizonytalanodik, szimatol.
- Különben, tényleg hullabűz terjenghet a nádas fölött, még itt is érezni.
De Illangó már ott is van:
- Aludtam egyet a tölgyesben, aztán meg ezt szedtem! - mutatja a csokor réti virágot - de tudják hol?
A hímboszorkány tudja, csak bólogat, és vigyorog. Kamill még tetteti magát:
- Ja, te vagy? Na merrefelé szedted?
- A lápon! - a lány közben Sardaffast fürkészi. - Valami történt! Már rá lehet lépni.
- Ördöngősség!
A Nagyöreg, még mindig szimatol:
- Gyermekkori illat, semmi kétség. Mint mikor egy ganérakáson, tavasszal, ibolyák hajtanak.
Bandukolnak a láp felé. Előttük már a dombhát, tele emberekkel. Mögötte, a mocsár, láthatatlanul. Egy időre elhallgatnak. Először Illangó szólal meg, maga elé nézve:
- Gondolkodtam a találós kérdésen.
- Hogyan is hangzott? - bár nagyon jól tudja, Kamill a leány szájából szeretné hallani. De Sardaffas megelőzi:
- Földet öntöző, de nem eső, szabadságába belevesző erő.
- Hát mi lenne az? - kérdi Kamill tettetett közömbösséggel.
Köhl atya tűnik fel a domháton, izgatottan magyaráz az ott állóknak. Szerzetesi ruhát visel, kötéllel átkötve.
- A szent szellet, biztosan ő. Az úr lelke. Az ő munkája ennyire tiszta, észrevétlen.
Kamill szemtelenül odakiált neki:
- Atyám, a megoldásra tippel?
Sardaffas oldalba taszítja a púpos cselédet, de az atya már meghallotta.
- Igen, arra. - A mocsár felé mutat - A Szent szellett tette. Vagy nincs megoldás. A többi... A többire gondolni sem merek.
Kamill leemeli a zsákot a bicikliről, és elengedi a tyúkot.
Vadal és a pákászok, csíkászok, külön csoportban állnak a dombháton. Némelyikük a mellét veri, néhányan imátkoznak, vagy sírnak. Vagy éppen táncolnak.
Kamill Sardaffasra néz, majd ismét odakiált az atyának:
- A megoldása, a találós kérdésre vonatkozik, tisztelettel?
Köhl atyából nyugodt erő sugárzik:
- Mindenre.
A dombhátra érnek, mely mint a golgota magasodik, rajta a faluból összegyűlt emberek. Nagy a hangzavar, a legtöbben a mocsár felé bámulnak, egy-két vakmerő kíváncsiskodó el is tűnik a domb mögött, hogy a lápra ereszkedjék. Már egy zenekar is húzza, kezdik felállítani a sátrakat. Sardaffas megfogja Kamill karját, mielőtt az szóhoz juthatna. Odaérnek. Az atya szembefordul velük, szemében nincs harag, csak szomorúság. Sardaffas egyenesen hozzá beszél:
- Érdekes. De vajon akkor, mi az a Földet öntöző, de nem eső...
- Vér. - jelenti ki csendesen Illangó.
- ...szabadságába belevesző erő - fejezi be a mondatot a hímboszorkány.
Kamill a homlokát törölgeti:
- Vér! Hát persze, vér!