Bozsik Péter: Vérpuding

Függőségtörténet

- hangulatlíra Joszif Brodszkijnak

Bevallja magának, vagy sem, tény: végképp
függőségi viszonyba került a nyelvvel:
naponta belövi magát különféle mondatokkal.
Ma már meg sem tudná mondani, hogyan is
kezdődött az egész. Először csak a szabad
versre kapott rá, s azt hitte - kezdetben
mindenki azt hiszi -, hogy ő más, hogy ő
bezzeg akármikor abba tudja hagyni. Az
ellenálláshoz meg szüksége volt valami
szerre. Mikor aztán szép lassan a rímre is
rákapott és szonettekkel kezdett, ahogy ő
mondta kísérletezni , s az egészet, mintegy
kísérőként, hígabb asszonánc-koktélokkal
öblítette le, akkor, de csakis akkor jött
rá, késő, elveszett. A haikukat, két- és
négysorosokat (itt tart most) marokszámra
zabálja, sőt, és ez már a vég kezdete,
néha még az egypercesekre is ráviszi a
szükség. Csak az eposzra allergiás. Ha
rátörne a tremens, akkor se használná.
Inkább a halál. Kizárólag a mondatoknak
él. Nők, feleség, család, haza - mindez
másodlagos. Csak a versmondatok a valóság.
Más világ! S bár nem bódítanak, mint rég,
ezek enyhítik legjobban az éhség okozta
szédülést. Szélütést kéne kapni - mondogatja
talán túl sokszor is. Befejezné már ezt a
viszonyt, de időbe telik, míg összeállítja
az aranylövéshez szükségesc: tökéletes formát.

1990. eleje