(Savremenost, kad mi ona kaže)
Mondom az anyámnak: Ti nem vagytok modernek! (Szüleimre
gondolok.)
Anyád picsáját, nem vagyunk modernek!, üvölti ő.
Mi szültünk, szarházi! Mi vagy te, költő?
Aztán sír, sír, sír szüntelen.
Az egész világ csak szépet ír az anyjáról!... Te meg
nem érzel iránta semmit.
Marxtól idáig semmi új.
Egy bajszos figura félrehív, és a fülembe súg:
A sötétség királya vagyok. (Rám gondol, ő az apám.)
A nőm azt mondja, seggfej vagyok. Furcsán nézek rá.
Nem tudom, lehet, igaza van. Ha ő mondja.
Fiút kellett volna keresnem magamnak. (Én sem vagyok modern.)
Este a nőm barátnőjéhez megyünk. Lefekvés előtt
vígan kacarászunk. Nagyokat böfögünk. Finomat
vacsoráztunk. Aztán nőm akkorát fingik, hogy beléremeg
az éjszaka. Egy nagy segg vagy! - mondom neki.
Miből áll a mi életünk, mindezt mi indította el,
mi keresnivalóm ezeknél az embereknél, mi keresnivalóm
a földön, ki figyel alkalmazkodási képtelenségemre;
vajon a jó mennyisége növekszik-e a világon...
