(Poslovna pesma)
Míg a gyermek az ürességbe néz, valaki
nyugodtan fölborítja békéjét.
Miért?
Több oka is van, hogy egy kicsit megbarátkozzunk sorsunkkal.
Vezethet-e bennünket a vers?
No, no, no, no mondd meg végre, hová?
Nem vagyok nyugodt, és nem tudom, hová, zavar a nosztalgiám,
és az éveim, a múltba akarok visszatérni.
Stabilizáció és infláció nélkül.
A hiba lelkem lényegében keresendő, de a lelkem mindig részeg,
akár a szúnyog az emberi vértől!?
Mi történik itt az emberekkel?
Ki akar háborút érzéseivel?
Mért látja mindenki azt, ami kínozza, amit nem érez,
amikor nem tudja fölismerni az utat, melyen nem lehet visszatérni.
Kit érdekel az, hogy népem halhatatlannak tart majd.
Minek sírni e bíbor hajnalhasadtakor?
Ki tudná ezt megfesteni?
Én csak egy ember vagyok, lelkem gyermeteg, kamaszos
és mindent meg akar tapintani.
Befejeztem a verset a munkahelyem mellett.
