Bozsik Péter: Vérpuding

            Dragan Dumitrov bolgáros–macedónos neve ellenére szerb költő. Vajdasági szerb költő. Vagy csak vajdasági? Nem is tudom. A bánáti Bácskeresztúron (Ruski Krstur) született 1950-ben, ha jól emlékszem a dátumra. Rövid ideig volt kezemben vékony könyvecskéje; inkább füzet, nem is könyv. Aztán fénymásolatból fordítottam le az egészet valamikor a nyolcvanas évek végén, a „boldog békeidőkben”. Sziveri János és Bicskei Zoltán hívták rá föl a figyelmemet. A szerzővel soha nem találkoztam, egyszer vagy kétszer beszéltem vele telefonon, hogy új verseket kérjek tőle. Tulajdonképpen ez létezésének egyetlen bizonyítéka: ezek a kéziratben lévő szerb szövegek. Merthogy a magyar szöveghez semmi köze, azok az enyémek!
            Először akkor bizonytalanodtam el a létezését illetőleg, amikor a Vajdasági Írószövetség egy rendezvénye után az Újvidéki Színház kocsmájában üldögélvén rákérdeztem a helybéli eminens író uraknál Dumitrov nevére. Ismerik-e, milyen költőnek tartják? Tanácstalanul néztek össze. Dumitrov, Dumitrov, ki az ördög lehet az? Mikor mondtam nekik, hogy ti (az Újvidéki Íróközösség) adtátok ki 1982-ben, akkor rémleni kezdett nekik valami. Olyan kis vékony könyvecske? Olyan, mondtam. Ja, azt ismerik, hogyne, de azt a könyvet nem Dumitrov írta, hanem egy Milorad Grujić nevű költő, álnéven. Erre nem volt mit mondanom.
            Másodszorra már komolyabban kezdtem el kételkedni a létezésében. Újra fölhívtam, hogy küldene még verseket, és – gondoltam – egy nagyobb ciklust leközölnénk az Új Symposionban. Egy női hang szólt bele a telefonba, és kérésemre, hogy Dragan Dumitrovval szeretnék beszélni, azt váloszolta, hogy nincs itt semmiféle Dragan Dumitrov. Fölhívtam a munkahelyén (egy újvidéki hotel recepcióján dolgozott), ott sem tudtak felőle semmit. Újra fölhívtam a lakásán, a hölgy kiabált, mondtam már, hogy nincs itt semmiféle Dumitrov.
            Ezek után, mikor második, Mítoszgyilkos című még mindig megjelenés előtt álló kötetemet állítottam össze (ennek nagy része most itt olvasható), mondta Tolnai Ottó, hogy okvetlen vegyem be a Dumitrov–verseket is, hiszen ő tudja, hogy Dumitrov az én alteregóm.
            Azóta nem tudom, hányadán állok ezzel a Dumitrovval. Én álmodom őt, vagy ő engemet. A parnasszuson valaki (rém)álmában találkozunk és leszámolunk egymással. Addig maradjon a szavakkal történő játék.
*
Most, hogy leírtam ezt a szöveget, matatok az íróasztalom fiókjában, hol is lehet az eredeti, szerb nyelvű kézirat? Nem találom. Csak a Partner nevű cigaretta széttépett dobozát találom, amelyre cirill betűvel a következő három soros vers van írva:

Szemfedőd vajon
mi, ha koporsód papír
s e könyv temetőd?

Mindenesetre, ha szerb költő lennék, ilyen verseket írnék.