Harkai Vass Éva: atlantisz: süllyedő városok szigetek
IV.
a kombinált bútoros nagyszobában
a rekamié felett a polcon
halálos tavasz elfújta a szél sárga karszalag
halinakötésű uz bence remarque és berkesi
nem érdekelnek anyáék olvasmányai
én fiúregényeket kapok karl mayt és coopert
de azokat sem olvasom
később a szekrény polcára
odakerül a jókai-összes s a bőrkötésű mikszáth
találok márait
itt valahol nyílik ajtó a többihez
amelyek már az én szövegeim
vérre menő harcunk apával
miért nem jó remarque és berkesi
kész talány honnan tudja anya
hogy jobb lett volna móricz
*
darabka nap darabka ég
de amint átvágsz a hídon a duna felett
hirtelen kitágul a kép
ameddig ellátsz hegy víz és sziget
vár tornyok patinás épületek
vas istván és szántó piroska múzeumlakása
mikó utca – ez márai
a vízivárosban édes anna suhan
kongatják nemes nagy ágnes
templomának harangjait
dél van
tabán és néptelen tabán mozi
a mellette levő fényképész kirakatában
tandori kötött sapkás portréfotói
ide érsz otthonról haza
az irodalomba
különben is mindent
az irodalomból tanultál
élni is
talán ezért tudtál
tudsz ennyi mindent elviselni
a merülő atlantiszon ahol élsz
süllyedő szigetek között
*
mozdulnál de visszahúz a tér
szöknél de visszatartanak
a hosszú keskeny folyosó végén
a tükörben megduplázódik a kép
miközben kép és képmása
nézi egymást rezzenetlenül
az út a folyosóról a végtelenbe fut
esti kornél lohol két villamos között
süllyedő városok szigetek húznak a mélybe
megvillannak az idegenség terei
feledni elkerülni kitörölni a képből
vagy épp megtartani mindazt ami volt
átláthatatlan útvonalak kereszteződései
merülő részletek
atlantisz jéghegy csak a csúcsa látszik
súlyának kilenctizede a víz alatt
*
borbála végül egyedül marad
a férje meghal gyereke nincs
kiköltözik a zágráb központjában
levő lakásból
idősek otthonába megy
eddig is járt oda
magányossá vált barátnőit látogatni
ismerkedett azzal a világgal ami rá is vár
a jelenben élte a jövőt
most a jövő jelenné lett
becsukódtak a részletek
a múltra kellene rácsukni
az eladott murteri mézeskalácsház
pincéjének nyikorgó ajtaját
kitörölhetetlen nyomok
indigószín többjegyű szám
borbála csuklója felett
soha nem mertem alaposabban megnézni
diszkréten meg nem lehetett
pedig érdekelt volna a borzalom misztériuma
annyira hogy szégyelltem is
kérdezni sem mertem
mit lehetett volna kérdezni
majd épp vele a huszonéves nagylánnyal
bántak volna kesztyűs kézzel
azt sem kérdeztem meg
melyik táborban volt s hogyan sikerült kijutnia
csak anya mesélt egy-két részletet
arról hogy becsületes szomszédaik
évekig őrizték a család ékszereit
meg hogy hogyan lehetett volna
azok után gyereket szülni
*
a bajsai cukrásztól tortalapot
a boltból leveskockát és málnaízű esszenciát
a gyógyszertárból altatót paraffint
a formás kis üvegbe fekete macska kölnit
a zöld nyálkásba szentelt vizet hozni
étrend desszert kozmetika
test és lélek fürdője
a jócskán torzító tükörben
ómama matuzsálemi arca
számlálhatatlan rebbenő ránc között
*
a cukorkát amit hoztál rejtsd a ládafiába
mert délután jön a bora és mindent fölzabál
a nyugdíja olyan kevés hogy nem jut semmire
a fiától előbb kap verést mint negrót
igaza van a bécinek
ha így elkényeztette az anyja
de akkor miért mutogatja itt nekem a bora
a karján a kék foltokat
panasz helyett védekezne inkább
én még a gereblyét is
a dédunokám után vágom
ha szétugrálja a kukacvirág olajos magvait
*
csak azt a kopasz nyakút sajnálom
fejbe kólintottam a fanyelű söprűvel
s úgy maradt ahogyan kiterült az ólban
hiába simogattam a kopasz nyakát
beszéltem is hozzá bár láttam
ezen már az ablakban nyálkássá lett
szentelt víz sem segít
káromkodtam utána sírtam
sirattam a kopasz nyakút
nem értett a szóból csak futott világnak
a lehetetlen tyúkja
soha a többivel
éjjel hallgattam a rádiót
mert nem tudtam aludni a bánattól
meg fájt a lábam is
mindenütt vadoláj zene
végül bejött a kossuth
rákapcsolt a magyar nótákra
én is danoltam ültem az asztalon
a lábammal kalimpáltam
úgy vertem a taktust
a lapátgyárból hazafelé tartó
éjszakai műszakisok hallgatóztak
leskelődtek az ablak alatt
a legvéznábbat fölemelték
ő közvetített a többinek arról
hogy mit lát az ablakon át
mit látott volna - engem
taktusra kalimpált a lábam
kezemmel vertem hozzá
a ritmust az asztalon