Az első ismert kórházszerű intézményt, melyben betegeket ápoltak és gyógyítottak, Szent Vazul püspök alapította i. u. 370-ben a kis-ázsiai Cezareában. A VI. századtól kezdve a pusztító járványok jelentős mértékben hozzájárultak a kórházak alapításához. E kórházakban főleg leprás betegeket ápoltak, valójában a leprások elkülönítésére és egy helyen való tartásukra szolgáltak a kórházak, melyek a különböző lovagrendek (templáriusok, johanniták) támogatásával működtek.
A betegek és a szegények ápolása a közép-európai államokban a kereszténység felvételével új dimenziókat kapott. A korai középkorban a betegellátást és segélyezést a szerzetesházak és -rendek karolták fel kolostoraikban vagy az azok kötelékében működő kezdetleges kórházakban-ápoldákban, noha erre vonatkozóan törvényes intézkedés nem történt, bár ez ügyet királyaink is felkarolták.
Magyarország első kórházát az esztergomi Szent Lázár szegényeinek házát (Zent Lazar Ziginy) állítólag Szent István király alapította l000-ben. Elsőként a bencések foglalkoztak intézményes betegellátással a 998-999-ben szintén István által létesített és 1015-ben felszentelt pécsváradi kolostorban, ahová négy szolgát is rendelt ki az alapító király a betegek ápolására.
Az egyház is sokat tett ez ügyben. Kálmán király uralkodása alatt (1095-1116) az esztergomi zsinat csak olyan feltétel mellett adott jogot a püspököknek saját javadalmaik l/4 részéről rendelkezni, ha a többit egyházi célokra fordították, melyek közé tartozott a szegények ellátása is.
l234-ben a kalocsai érsek saját vagyonából ún. kórodát, illetve ápoldát állított fel Bácsott, melynek igazgatására a szlavóniai (Pozsega-völgyi) ciszterciták küldtek időnként két rendtársat.
A szerzetesrendek, káptalanok és a konventek rendházaiban az ún. ápoldák vagy ispotályok elsősorban a beteg egyháziak számára létesültek, de a szegényeket is befogadták. Orvosok maguk az egyházi férfiak voltak, akik a középkorban szinte monopolizálták a gyógyítás tudományát. Ők kezelték a betegeket, gondoskodtak a gyógyszerellátásról, fürdők létesítéséről. A pap-orvosok sebészettel nem foglalkozhattak, bár alkalmanként (jó pénzért) megszegték az egyházi tilalmat.
A XII. századtól a XIV. századig az orvosok külföldön, főleg olasz egyetemeken (Pádova, Bologna, Párizs) tanultak. A pécsi (l367) és az 1490-ben létrehozott óbudai egyetemek megnyitásával lehetőség nyílt a honi orvosképzésre is, de ez az 1540-es évek elején a török megszállással véget ér.
A keresztény hitelvek értelmében vallott és gyakorolt könyörületesség és támogatás a betegek és elesettek iránt nemcsak Magyarországon, hanem a szomszédos kora-középkori szerb állam területén is hasonlóképp működött. Elsőként az uralkodó Nemanja és fia, Száva alapított kórházat 1191 és 1199 között a hilandari kolostorban (mely ma Görögország területén fekszik), utána a studenicai kolostorban létesült hasonló 1208 és 1216 között, majd 1335-ben III. István Uroš király alapít kórházat közel a Dečani kolostorhoz, továbbá említik kórház gyanánt a mileševói (1327) és a ravanicai kolostort, ahol Lazar fejedelem alapít ilyen intézményt 1381-ben. A XV. század elején Lazarević István létesít kórházat Belgrádban, a katedrálishoz közel.
Az osztrák uralom alatt levő Belgrádban (1718-1737) civil kórházakról történik említés. A továbbiakban Velika Gradiškán és Svilajnacon nyílik kórház 1823-ban, három évvel később Šabacon, egy magánházban kezd működni ilyen intézmény, hasonlóképpen 1833-ban Požarevacon, 1844-ben Kragujevacon stb.
A korai középkorban a későbbi Vajdaság területén szintén a kolostorok keretében létesítettek a betegek befogadására szolgáló helyiségeket. Ezeknek az intézményeknek a működéséről az 1234-ben adatolható bácsi kivételével nincs tudomásunk, noha feltehetően létezhettek. A középkorban 33 katolikus kolostor volt ezen a területen, ebből 13 benedekrendi és 2 cisztercita, melyek belső rendi szabályzata előírta kórházak fenntartását is. Említik még a titeli és a zentai kolostort is (1216), melyek keretében kórházak működtek.
Nem egyházi alapítású közkórház volt a zalánkeméni (Slankamen) - 1325-ből említik annak kapcsán, hogy XXII. János pápa egy Avignonban kelt levelében elrendelte a kalocsai püspöknek a "Johannes dictus Man de Zalankemen" által épített kápolna felszentelését, ahol kórház is épült a szegények és betegek befogadására - és a zondi (Sonta), ahol 1434-ben egy Gallus nevű gyapjúfonómester épített saját költségén kórházat, melynek részére a kalocsai érseki helytartó adott vallásügyi szabályzatot.
A több mint két évszázados kényszerű szünet után Mária Terézia l769-ben egyetem felállítását rendelte el Nagyszombatban. l777-ben az egyetem Budára költözik, s vele az orvosi kar is. Itt már külön tanárok oktatták a sebészeket és a szülésznőket. Az egyetemet az orvosi karral együtt l784-ben Pestre helyezik át, s úgy rendezik be, hogy orvosdoktorokat és kisebb minősítésű falusi sebészeket (seborvosokat) képezhessenek ki. Ez a fajta képzés l872-ig tart, amikor is a sebészi tanfolyam megszűnik.
A másfél évszázados török megszállás után a királyi helytartótanácsok buzdítására a nagyobb helységekben szegényházak és kórházak létesültek. 1770-ben törvényt hoztak az egészségügyi szolgálat megszervezésére (Normativum Generale in re Sanitatis). Szabadka már l766-ban egy házat rendezett be a szegények s részint a betegek részére, de a szegényeknek maguknak kellett ellátásukról gondoskodni, s e célra a városi tanácstól külön koldulási engedélyt is kaptak. l774-ben 33 férfi és női koldus lakott itt. Maguk közül bírót és albírót is választottak, de megtörtént, hogy megelégelvén az ottani életet nemegyszer meg is szöktek.
1808-ban - a krónikák szerint - Szabadkán ismét volt szegényház - kórház, melyre már l804 óta 4000 forint adományt gyűjtöttek. Ide a legszegényebbeket és a munkaképteleneket vették fel. Egy l821. évi jegyzőkönyvi leírás szerint ezen szabadkai városi szegényház hitvány, rozzant épület volt két szobával, kerítés, kút, árnyékszék nélkül, 19 szegény lakott itt a város gondoskodása révén. Valódi kórház építését csak l841-ben kezdték el, s a következő évben fejezték be.
A XVIII. században a szabadkai szegényházon-kórházon kívül több hasonló intézmény is alakult a későbbi Vajdaság területén: Újvidéken (1730-ban pravoszláv, 1754-ben katolikus), Zomborban (1749), Becskereken (1769), Versecen (1779), stb.