Brestyánszki Boros Rozália: Fanyar ódium
13. Liezon

Gál, Rita
Valahol egy ágyban.

GÁL: Mit mondtál a férjednek, hol alszol?

RITA: Semmit.

GÁL: Hogyhogy?

RITA: Elment.

GÁL: Hova?

RITA: Azt nem tudom. De nem is érdekel.

GÁL: Összevesztetek?

RITA: Nem akarok erről beszélni.

GÁL: Mért mentél hozzá?

RITA: Huszonhat voltam. Ideje volt.

GÁL: Nem szeretted?

RITA: De, azt hiszem igen... Vagy nem tudom. Akkor még azt hittem, hogy... Nem tudom. Most már minden mindegy neki. Mintha legalábbis nyolcvan éves volna. Mindenbe belefáradt, mindent rutinból csinál, csak az inerció hajtja... Hiába próbálok neki bármiről is beszélni, semmi se érdekli, ő meg nem mesél semmit, csak hallgat.

GÁL: Kérdezed?

RITA: Miről?

GÁL: Bármiről.

RITA: Hagyd ezt a szöveget...

GÁL: Azért nem egy hétköznapi kapcsolat a tiétek.

RITA: Gál? Szerinted érek én valamit?

GÁL: Bolondságokat beszélsz.

RITA: Nem, komolyan kérdezem.

GÁL: Persze hogy érsz. Mindenki ér valamit.

RITA: De nem úgy.

GÁL: Tudod, hogy mit gondolok.

RITA: Nem tudom. Azt se tudom, hogy én mit gondoljak már... Én nem akarok olyan lenni mint az apám, aki holta napjáig ököllel verte az asztalt, folyton elégedetlen volt, lázadott, de csak a konyhában, lehúzott redőnyök mögött, ha senki se látta. Egy beszari senki volt, aki sose tett semmit azért, hogy változtasson a sorsán... Vagy az anyám, aki megszülte a Sárát aztán meg tíz évre rá engemet és az egész életét ránk áldozta... Elásták magukat azon a világvégi tanyán, és a halálukig azon sopánkodtak, hogy bár máshova születtek volna, vagy máskor, de sose csináltak semmit... Én nem akarok olyan lenni, mint ők... Nem akarok egy rakás gyereket szülni és egy életen át csak álmodni valami jobb sorsról, lemondani mindenről és csak nyafogni, nyafogni, nyafogni.... Vagy dühös alázattal tűrni mindent, mint ők.

GÁL: Megmondtad neki, hogy terhes vagy?

RITA: Nem.

GÁL: Miért nem?

RITA: Minek?

GÁL: Mert ő a férjed.

RITA: (csend)Már régóta hozzám se ér.

GÁL: Az enyém?

RITA: Nem tudom...

GÁL: Van más is?

RITA: Dehogy.

GÁL: Akkor?

Csend.

RITA: Ha mégis rászánta magát, hogy velem legyen akkor olyan volt velem, mintha... Olyan... Mintha ott se lettem volna... Rutin... Szörnyű...

GÁL: Mikor ment el?

RITA: Három napja.

GÁL: Kerested?

RITA: Fel akartam hívni, de...

GÁL: Hívd fel.

RITA: Ha akar, hazajön. Vagy felhív. Ő ment el.

GÁL: Fiatalok vagytok, egészségesek, és ez mindennél fontosabb. Előttetek az élet...

RITA: Ne pufogtass frázisokat. Nekem ez az életem.

GÁL: Családot kell alapítanotok, ez így van rendjén.

RITA: És te?

GÁL: Én már öreg vagyok... És nekem van családom.

RITA: Köszönöm, papa.

GÁL: Tudod, hogy szeretlek.

RITA: De egy ágyban fekszel velem.

<| 12. A látogató || 14. A szülinap |>