Jódal Kálmán: Etil-vanillin
Hideglelős
XO kívül-belül Károlyként ébredt. Valahol mindig is tudomása volt Károlyságáról, de terv- és életvitelszerűen elfojtotta ezen csapzott gondolattömböt. Nem akarta felhúzni a redőnyöket. Tudta, amit érez, azt úgy hívják: rémület. Aztán mégis, nyirkos tenyérrel felhúzta őket. Csöngött a mobilja, és sanda gyanúval kinézett az ablakon: Y, gyűlölve csodált haverja érkezett meg. Automatikusan félrehúzta a függönyt és intett, majd átkozta magát ezért a meggondolatlanságért, hisz immár nem más: Károly. Kocsonyásan remegő térdekkel ment le a manzárdlépcsőkön, és nyitotta ki a kaput. Y köszönés, mancsolás nélkül csörtetett fel hozzá. Ezt követően a kommunikáció trippermederben folyt, Y úgy beszélt vele, mint egy darab szarral. Ráadásul a dumája rohamosan tovább durvult. XO tudta, érezte, ez végez vele, de azt is, hogy egy ekkora böhöm nagy gorillával szemben totál esélytelen. Márpedig sürgősen tenni kell valamit (ezúttal nem bénult le a félelemtől). Negédes mosollyal, hülye kifogásokkal átment a konyhába, és tudatmódosítói jelentős részét porrá törve beleszórta a törökkávéba (amit újabban tilos így kérni, úgy kell mondani, hazai), sok cukrot tett bele és közben szorongott, nehogy Y észrevegye életmentő ügyeskedését. Nos, nem vette észre. Egy idő múltán elterült, de előtte még elküldte XO-t az anyjába. XO gyorsan dolgozott, és sajátos módszert választott. Golyóstollakkal úgy teleszurkálta Y érző szívét, mellkasát, hogy az gyorsított tempóban átsomfordált az asztrálvilágba. XO a tükörbe sem akart nézni, tudta, Károlytekintet meredne vissza rá. Sírva átkozódott és ököllel belecsapott a füstüveg asztalkába. Ekkor már ordított. Hogy lehiggadjon, a zuhanyozó jéghideg vize alá dugta a fejét, miközben azt hebegte, Károly, Károly. Vizes fejjel megállt a fürdőszoba ajtajában, s önmaga számára is váratlanul felkacagott: Károlybőre, Károlyhaja, Károlyfarkincája van, immár visszavonhatatlanul. Átrohant a közeli, 24 órán át üzemelő Fast food étterembe. Egy pljeskavicát kért hagymával, mindennel, még csípős őrölt paprikával is, de szenf nélkül. Az elárusítónő szúrós pillantást vetett rá, és azt mondta, nincs. Akkor cheesburgert. Az sincs. Akkor ezt a kuglófot itt, mutatott idegesen XO a legelső, az üvegpult mögött látható akármire. Nincs, neked semmi sincs, kislord, és lódulj innen, míg nem hívom a rendőrséget, felismertelek, rikácsolta a telivér hajadon. Kirohant. Kint egy másik Károlyba ütközött. Szia, mondta mosolyogva. Az azonban lila arccal leüvöltötte: Kussolj, te állat, és pofozni kezdte. XO elővette, és a másik Károly gyomrába vágta a legcsantavéribb kisbicskáját. Aztán a szemébe. Már tudta, a szolidaritás ismeretlen fogalom. Egy kacagó embercsoport lépett ki az egyik bejártból, és egyikük azt rikkantotta, hogy odanézzetek, egy ép és egy felszámolt Károly. XO-nak, miközben kéjes pedantériával ütötték-rúgták, már csak azon járt az esze: Károlynak születni kell. Az ember egy nap kósza reggelén egyszerűen arra ébred, hogy az. Vegytiszta Károly, tetőtől talpig.