Jódal Kálmán: Etil-vanillin

Hiába

„Elmentek… de nem jöttek.”
Sziámi-Sziámi, régmúlt

 Tudtam.
 Sőt, a már legelején szóvá tettem.
              Figyelmeztettem.
              Fenyegetődztem.
              Esdekeltem.
              Tudtam, hogy baj lesz belőle, nagy baj. Hogy a végeredmény nemhogy használhatatlannak, de kártékonynak is bizonyul.
              Sokáig nem adott hírt magáról. Visszavonult a csigaházába. Akkor, amikor a leginkább szükségünk volt rá.
              Nem szorult belé semmi a kollektivitás szellemiségéből. Vagy még pontosabban: még magának sem való.
              Mondtam, hogy nem vezet jóra.
              Ez az egész. A kísérlet.
              Ez az eseménysorozatnak álcázott kísérlet. Végül is nem laboratóriumi egér. Ezt be kell látni. Minden jó szándék ellenére.
              Pedig segíteni akartunk rajta. Mi mindent megpróbáltunk.
              Én többször szóvá tettem. Egyre hangosabban.
              És a szeme… Látták a szemét? Egy született gyilkosé.
              Én szóvá tettem.
              Hogy hagyjuk abba az egészet.
              Még mielőtt visszafordíthatatlan károkat okozunk.
              Amikért természetesen kizárólag az övé a felelősség.
              Én könyörögtem.
              Szakítsuk meg, mint egy nem kívánt terhességet.
              Szakmai vetélés másoknál is előfordul.
              Amikor injekciózták, senki sem volt ott, aki kellett volna.
              Amikor leszíjazva pörgették, szintúgy.
              Amikor a gépbe tolták, végképp nem.
              Még sajnálnám is, ha nem undorodnék tőle annyira. Az arca… mint egy monstrum szarkofágja.
              Minden bizonnyal immár az utolsó érzelemmorzsa is kihunyt belőle.
              Belül üres, mint egy kirámolt fiók.
              Nem tehetek róla, ő még kevésbé, de akkor is iszonyodom, iszonyodom tőle.
              Kellettek nekünk ezek a titkosított katonaorvosok?
              Mindenbe beleütik az orrukat.
              Parancsba adták, hogy átveszik. Hisz már úgyis csak egy más törvényszerűségeket követő, kellemetlenül terhes, fura csomag.
              És elcsomagolták.
              Jobb is így.

< Hideglelős | Hétköznapi magány >