Szél Dóra

BIZALOM

 

Gyilkos vagyok,

kár így kezdenem, ha

delejes táncban élem az

életem veled, de néha

verítékben úszva felébredek

és a táncot vad rohanás,

üvöltő száguldás váltja fel.

Te állj elém, te forgó,

szélvihararcú gyerek,

ha majd egyszer felébredek,

ha felébredek, mert megint

elvesztem a fejem

(aztán napokig kereshetem)

és ölni kezdek...

 

Megölöm a szemem, nem lát

többé harmóniát,

meghal elveszett fejem,

nem gondolok halált,

megölöm a kezem, nem

símít pofont rád soha,

meghal a lábam, nem

tapad hozzá a mocsok pora.

 

Csak képzeletem éli túl

a száguldást nélküled,

eszébe jut valami fontos:

Idegen, jössz rohanni velem?

 

SZÜLETÉSNAPODRA

 

Tested atomjaira szedtem szét,

lelked kapuját betörtem rég,

de a varázsszó rejtve előttem még.

Mi az mi csatára hívja

ábrándjaim vad fergetegét,

mikor látom hangod és hallom alakod?

Te se vagy több, mint én,

porladunk az idő kerekén,

a teremtő közepén, pedig még

meg se haltunk a föld alatt,

de a varázsszó titok és az is marad.

 

PÓKHÁLÓ

 

szakadt szavad légvár

bástyái alatt lépted

fullad a mába

nyakék-köteled parázs

értelem égeti el

bitót bontasz a

kipányvázott lovak

béklyói között zavart

lángok útján menekül

ha requiem zörren

a fénysugár-csóván

sorsunk bogozom

 

(DIAFILMVETÍTÉS)

 

Az óvoda ezüsttel erezett

cseréptetejéről siklunk a

föld felé

a csatorna élén vágjuk el

hajunk a bőr alatti sikoly

után kutatva kapaszkodunk

varázsszavaink tompa magányába

amikor az óvónéni ránk szól:

Ezt nem szabad!

 

HALOTTAK NAPJA

 

Amikor két háztömb

között elsétálok a temető

felé, üres az utca.