I. Dantét idéz

Ha a pokol fele tart, ha zuhan a lámpa, istenuccse, Dantét idéz: gyönyörben a szemnek része lesz, a büntető igazság kell neked; ha szíj hasad hátból, hogy megtérve világból még a kín élvezete tartson, s üssön e húst verő kovácsműhely lélegzete arcon; el kell viselned jó ideggel - markodba kéz szakad, csókból a nyelv marad; menetrend szerint, minden reggel átmeneti fekhelyedről fel arcuk veszejtett testek kelnek: csak így nem lesz száműzetéssé, csak erre kell jól ügyelned -, ha elküldve kilépsz kapun!

II. Rácsokkal lep meg

Ha hirtelen cseleknek értelme csöppnyi sincs, s lerázni testi őrzőt te sem tudsz: Kaméleon vagy, s foltjaid leírta rendre a háromszög, a lénia, a körző; és így már, látványa lopva, tested a tükröt hiába éri, áttetsző lett, pasztell-növesztett rácsokkal lep meg - bentről beszéli.

III. Illatos út

Hónom alatt nyelv nőtt, kigúnyolja mindazt, ki kezet tarkóra tétet; ízleli bimbó, mit karom vállon ragad: gyertyán él, illatos út, szavakon harmat, akác virága, tavaszi szél - és amíg hallgatom, befogja szám, megadó kéz nő, emelkedik ki a nyelvem alól.

IV. Követi csupaón mellvért

Tükörbe néz: a táj fehér, sötétté mélyül a keret, és elenyész a mindenes kelléktár-cugban, folyosón.

Keres a gladiátor jelmezt, követi bemattult mellvért, csupaón; amíg merengek a kasza szón: senki meg se látja hát, hogy elnyes, hogy testem derékban eldől.

Ki hallja meg, ha csobban a pincében a szennyes, ahol lenn a vízóra áll pergőn.

V. Ha haja hull

Nemcsak, hogy varkocsát leoldja - haja hullik, lehussan a lófarok; barátja, Ulrik, hogy telnek hónapok, fut alá spirállépcsőn, hol középütt száll, a lány zuhan, s Nefretete-bájaim - szól - ki soha nem fogynak a kontyból.

Ha hajam hull, hát vele én - barátom, tudd az elején!