I. Az utószezon slágere

Kis sipolyokat fúr a fény, derű szivárog résen át: lám, így vidámabb a világ, ha sziklaajtót rak fölénk.

Födémet ismétel födém: egyike sötét, kék a más; le is hangol, hogy híre ér: harmadnapra feltámadás.

Csomagot vinni nem szabad, kövekkel lesz tele a száj: tíz követ ér meg egy szavad, s mindegy, mit - hogyha egy a szám.

Kiköpettetik minden érv, s a hegyfal is papírmasé: az utószezon nagy slágere a peripatetizmusé.

Kiköpettetik minden érv, a kripták megtelnek vele: halott-bölcs séta lett az év novembere, decembere.

II. (Song)

A falról térkép sarka lóg, beütve fejsze - nyele csüng -, e tájrajzi részlet alól eltűnt pontos lényegünk.

Beléphetünk, beléphetünk: a falon túlra érkezünk, a tájrajzi részlet alá beütni, -vágni névjegyünk.

A falról térkép sarka lóg, a térképen újabb falak, ahol megváltunk és ahol fokossal minket váltanak.

Nem ártanak, nem ártanak az érvre középzárt szavak: a kincsestérképes helyen a vallatatlan hallgatag.

III. Érzékeim december

Szakad rám éjszakás eső, rámtapad a szövet, a szőr, a fegyver hátamban, és - érzékeim december lökdösi kénye tömegsírjába be.

Annyiszor fekszem be aláteperten, annyi a testem benn, ahányszor öröm ért, amennyi ölelés, ahányszor eleven hevert el dögöm.

Az eres nyár - megvárhatom, ha fölvesz -, tudom, hiába rázom le a földet, a felpuhult kertben már feltámadásnap: elosztja testem, csontom-húsom már húsvét előtt a másnap.

IV. Rozsdaszín

A menny kapuján vaskilincs, a súly magát lehúzza: a kovácsoltvas idomot öleli rozsdaszín medúza.

Csak rajta múlik, nyílik-e, a kikovácsolt Gorgón, ördöglakatba illik-e, fordul-e kulcstoll csikorgón.

Mennyei lom, képhordalék, mi a keretben világol: kerevetvég és dunyhalék, valami tűhegyet betájol.

A szárnyakat se csukja be, az ajtónálló elfutott, nem mozdul fehér csuklya se, a tű fokán mi átjutott.