I. Bolond lehet

Bolond lehet mind, aki csak álmodta, eloson előle, szaladhat emberi csapáson, esővíz, előre, s juthat, nem éneket - épp elhallgatott -, alábillegő ezüst lepkét követve az ezernyi sebből csillogó, felnyitott mezőre.

A hiányra itt ne telne(?): fehér virágban, szárnyban szivárvány előtti permet; barázdát - toronyiránt heget - a föld hátára vernek; áll középütt - a lepke száll, - az énekében megszakított gyermek.

Remélve feledést, feledve végül itt kegyelmet, lesnek az édesvíz-szemek: sikló indázik kő alól (mindamin állnak, közel vagy távol); a puttó egy se szól.

(Így, a mezsgyén, a szélső - pittura grottesca -tartományt jelezvén).

II. Rengeteg homok

Szomorú vízöntő óriás, zuhognak át rajtad a vizek.

Mit is kezdhet a vadon e taggal - a zuhataggal, a sivataggal.

Ledőlt törzzsel készülsz a rangadóra; surrog a tested, mintha homokóra lenne: ledarál követ és napot - a vesehomokot sávban elhagyod.

Cserében édesgyermeki sziklákért, kínos harapásod is többnyire sziklát ér.

Percet mér dugítva, garatnyakba érve a megáll az idő, és minden egyes érve.

Az apavajúdás, ha eredményt hozott, szirtet üríthetsz, övnyi meteoritot: ráncok maradnak, vérpataknyomok - és csak a törpére emlékező homok.

III. Ízetlen özön

Volt, hogy - istenből - futotta tucatra, és jellemzett mindent az, hogy úgy mint, de amint esővíz kavargott alatta, buzgáraiba fúlt a furmint.

A jelző állandósága: a mállatag töltést megvédeni, műtárgyakat.

Küszöb alatt kell, minden átbújjék, minden hasonlat rajta fennakad: s beköszön ízetlen özönével az Úr még.