Pogovor prevodiocaOd onda kad sam shvatio duboki smisao Sizifove legende a želim da objasnim ljudska stremljenja često pozivam u pomoć Hilarija. Kad su slavnog alpinistu upitali, zašto je krenuo u ostajanje Mont Everesta, jednostavno je odgovorio : " Jer je tamo. " Odakle ta unutrašnja, duboka ljudska potreba, koja pokreće pojedinca, ne hajući za razumljive razloge kao što je materijalna dobit, politička karijera, itd? Ne znam objasniti, zašto jedan biohemičar, nazovi naučni radnik, uz sve svoje obaveze deo slobodnog vremena posvećuje prevodilaštvu, poslu, koji je unapred osuđen na poraz. Početničke prevodilačke korake učinio sam za vreme studentskih dana, jer bez Radnotija nisam znao ni udvarati. Preketnicu u potpuno amaterskom i anonimnom radu donelo je slučajno poznanstvo s književnikom Irfanom Horozovićem a preko njega i sa Banjalučkim književnim krugovima početkom osamdesetih godina. Prvi moji prevodi objavljeni su u banjalučkom časopisu " Putevi ". I izdavanje ove zbirke pesama smo planirali još za vreme mog življenja u gradu kraj Vrbasa. Ali iz ličnih razloga 1989 sam napustio predivnu Bosansku Krajinu, kasnije je došao rat, i. . . Moji prevodi netaknuto su ležali u fijoci sve do susreta, naravno opet slučajnog, sa članovima redakcije časopisa " Orbis " negde krajem 1995, koji su probudili u meni već usnule glasove. Držeći u ruci rukopis, pitam se, koliko je tu moj udeo a koliki mojih prijatelja, koji su me hrabrili i pomagali mi. Naslov a ujedno i refren pesme Atile Jožefa " Bol je to " - ideja je Irfana Horozovića. Prevod pesme Lasla Nađa " Ko će ljubav preneti " zajednička je uspomena Ranka Risojevića, Stevana Martinovića, Ismeta Bekrića, Irfana i Ajnuše Horozovića i prevodioca na jednu nezaboravnu noć. Moram spomenuti profesorice Milicu Mitraković i Adnanu Karahasanović koje nisu dozvolile da se udavim u nedovoljnom poznavanju srpskog jezika. Duboko sam zahvalan dr sci Draginji Ramadanski. Koliko i na koji način mi je, bez " ikakvog razloga ", pomogla u završnoj fazi izrade rukopisa, rečima izraziti ne znam. Izbor i redosled pesama je sasvim ličan. Prepuštam čitaocu da sudi, da li je dobar ili loš. Nekoliko pesama koje sam želeo uvrstiti u izbor - " Ljubavna pesma Ilmarinena " Aniko Mikole, " Serenada Ilonki " Jenea Džide - jednostavno nisam znao prevesti. Pojedini prevodi pak - Ferenc Juhas : " Četvrtak, dan praznoverja, kada je najteže "; Zoltan Zelk : " Galeb "; Mihalj Vaci : " Reci draga, kakvo je more " - zagubili su se negde na relaciji Banja Luka - Senta, i nisam imao dvoljno snage, da ih ponovo prevodim. Ileš Feher Senta, oktobra 1999 |
A fordító utószavaAmióta csak megvilágosodott előttem a sziszüphoszi legenda valódi lényege, a törekvő embert jellemezve gyakran folyamodom egy Hillary-idézethez. Mikor a neves alpinistát megkérdezték, miért indult el a Mount Everest meghódítására, az egy mondatba sűrítette válaszát: " Mert ott van! " Miből fakad az a mélyen gyökerező belső késztetés, amelyet az anyagi haszon, a politikai siker, stb. érthető csábítása hidegen hagy? Számomra is megmagyarázhatatlan,hogy egy biokémikus, aki állítólag tudományos munkás, minden kötelezettsége mellett szabad idejének egy részét miért fordítja olyan munkára, a műfordításra, mely eleve sikertelenségre ítéltetett. Botladozó fordítói indulásom egyetemista koromhoz kötődik, mert Radnóti nélkül még udvarolni sem tudtam. A titkolt műkedvelő tevékenységben fordulatot a nyolcvanas évek elején az Irfan Horozovićtyal és rajta keresztül a Banja Luka-i irodalmi körrel való véletlen találkozás hozott. Első fordításaim a Banja Luka-i " Putevi " (Utak) folyóiratban jelentek meg. E kötet kiadását is még akkor terveztük, mikor a Vrbas-parti városban éltem, de 1989-ben személyes okok miatt elhagytam a feledhetetlen Boszniai Krajinát, aztán meg jött a háború, és. . . Fordításaim érintetlenül hevertek íróasztalom fiókjában. De 1995 végén - ismét csak egy véletlen találkozásnak köszönve - kapcsolatba kerültem a kanizsai Orbis folyóirat szerkesztőivel: ők " ébresztettek fel " ismét. Kezemben a kész kézirattal nem először kérdezem magamtól, mennyiben sajátom ez a munka, amikor annyi baráti segítség épült a sorokba. Az egyik József Attila-fordítás, a " Nagyon fáj " címe és refrénje Irfan Horozović ötlete. Nagy László " Ki viszi át a szerelmet " című versének fordítása egy feledhetetlen éjszakához kötődik, amely Ranko Risojević, Stevan Martinović, Ismet Bekrić, Ajnusa és Irfan Horozović és a fordító közös emléke. Mindenképpen meg kell említenem Milica Mitraković és Adnana Karahasanović tanárnőket, akik nem engedték meg, hogy nyelvtudásom fogyatékosságai miatt belevesszek a szerb nyelvtan útvesztőibe. Hálás köszönettel tartozom dr. sci. Draginja Ramadanskinak. Szavakkal ki nem fejezhető az a segítség, melyet tőle kaptam, a " semmiért " a kézirat végső megformálásában. A válogatás és a versek egymásba fűzése a fordító egyéni ízlését tükrözik. Hogy az milyen, azt majd az olvasó fogja eldönteni. Néhány vers ( Mikola Anikó : Ilmerinen szerelmes éneke vagy Dsida Jenő : Szerenád Ilonkának ) nem kapott helyet a kötetben, mert azt egyszerűen nem voltam képes megfelelően lefordítani. Egy-két vers pedig azért maradt ki a válogatásból ( Juhász Ferenc : Babonák napja, csütörtök, amikor a legnehezebb; Zelk Zoltán : Sirály; Váci Mihály : Mondd, kedves, milyen a tenger? ), mert a fordítás elveszett valahol Banja Luka és Zenta között, s nem volt erőm újra kezdeni a munkát. Fehér Illés Zenta, 1999 októbere |