Bori Imre tanulmányát olvasom a modern irodalom eszméinek terjedési módjairól a magyar irodalomban (Írók, események, jelenségek. Forum, 1997.). A szerző dokumentált érvekkel állítja, hogy az irodalmi modernség megismeréséhez századunk elején nem kellett különösebb erőfeszítéseket tenni, ugyanis a modernek könyvei a hazai alkotók szülő- és lakhelyén is hozzáférhetőek voltak. De ennek ellenére mégis "utazni kellett" - nyomatékosítja a szerző azt a belső kényszert, ami példáiban peregrinációra, vagyis vándorlásra, kóborlásra késztette Adyt, Justh Zsigmondot és Kassákot, de nem azért, hogy külföldön ismerjék meg a modern irodalom formai megoldásait, mintáit, és a későbbiekben azt magyarosítsák, hanem mert találkozni kívántak azokkal az eszmékkel és életlátvánnyal, amelyek a modernizmusban nyertek kifejezést.
Ez az emberi, irodalmi utazási kényszer azonban sokkal korábbi eredetű - a századelő nagy vándorai már a peregrináció kifinomult módszereivel élhettek. S ezt a kényszert mindig a tudásszerzés, a tanulás motorja hajtotta. A francia Chateaubriand egyetlen útirajzot írt csupán, Utazás Párizsból Jeruzsálembe címmel (1811), de gondolata, miszerint egyremegy, ha az ember történelmet tanul, vagy ha utazik - szinte szállóigévé vált.
Utazás vagy történelem, egyremegy! Vagy mondjuk inkább úgy, az utazás és a tanulás elválaszthatatlanok egymástól? Így láthatták egykori őseink, ugyanis a magyar irodalomban szép és gazdag hagyománya van az utazási irodalomnak.
Az angolok még csak készültek a győzhetetlen spanyol Armada leverésére, és I. Erzsébet éppen lefejeztette Stuart Máriát, amikor Forgách Mihály (1569-1603) elmondta "a vándorélet millió előnyét" ecsetelő beszédét az utazásról és dicsőségről a Wittenbergi Magyar Társaság ülésén 1587-ben. Kinyomtatott okfejtésében azzal a céllal buzdítja útra olvasóját, "hogy lepipáld Odüsszeuszt és Aeneast a külföld megismerésének dicsőségében, s e réven elméd oly tudásra tegyen szert, mellyel őrködhetsz a közélet felett, s hasznára lehetsz hanyatló hazádnak". Félszáz esztendőre rá Frölichius Dávid (1595-1648), magyarországi udvari matematikus a gyakorlati földrajz velejéről írt könyvében (1639) leszögezi, hogy az ifjúságnak azért kell utaznia, hogy jobb erkölcsöket szerezzen, derekabb emberként térjen vissza. S Frölichius annyira a matematikus szemével látta az utazást, hogy táblázatot állított össze "az utazás során elsősorban megszemlélendő dolgok"-ról, amelynek első pontja gyakorlati útmutatás:
"Először Istent kell hívni, akinél nincs felkészültebb és biztosabb útitárs; ehhez a jámbor fogadalomhoz más fogadalmak és imádságok között legmegfelelőbb a 91., 126. és 139. zsoltár.".
A régi iratokat lapozva látjuk, nem csak az utazásból, hanem a róla szóló irodalomból is tanulhatunk.