Az új költői lendületről

"Távolodik tőlem a déloszi Apolló -
a Beszéd, a Szó"

(Fehér K.: A leghosszabb úton)

Két ízben is hosszan hallgatott Fehér Kálmán, miután megkerülhetetlen jelét adta költői jelenlétének. Első kötete 1964-ben jelent meg Akvárium címmel, majd a modern életképeket teremtő költői látásmód az 1966-os Száz panasz című kötetben lelt éltető formára, és szigorú kompozícióra. Fürjvadászat című, 1971-es kötetében levegősebbek lettek a versei, s ebben az időben az Új Symposionban közölt munkái a képvers iránti érdeklődését is hangsúlyozták. Ekkor írta Összjáték című ifjúsági regényét (1970), majd következett az elnémulás első nagy, tíz éves periódusa. Csak 1981-ben jelentkezett Fehér Kálmán újabb nagy kompozícióval, a Kantáta a szabadságról című, kötetnyi lélegzetű költeményével, amit korszakhatárként is jelölhetünk a költői életpályán, ugyanis a szerző rá következően majd két évtizednyi némaságba zárkózott. Szemkút című kötete 1999-ben jelent meg a Forum Kiadónál, majd a HÍD folyóirat hozta 1999. júliusi - augusztusi számában verseinek kötetnyi gyűjteményét, a Petőfi Sándor halálának 150. évfordulójára megjelentetett Petőfi-értelmezéseket, Petőfi-ÉRTelem, Petőfi-ÉRTés, Petőfi-ÉRTék címmel.

Jeleztem, hogy Fehér Kálmán költészetének folyamatosságáról nem igazán beszélhetünk, s azt is, hogy költői látásmódja, illetve érdeklődési köre kötettől kötetig módosult, s ezzel párhuzamosan kifejezőeszközeinek formai és grammatikai meghatározói is részlegesen változtak. Egy dologban azonban nem változott Fehér Kálmán költői alapállása: soha nem sorakozott fel semmilyen irányzat, költészeti vonulat vagy divat mögé. Örök kísérletező maradt, aki meg-megtorpanva ugyan, de következetesen a maga kijelölte úton jár. Költészetében a hatvanas, illetve a hetvenes évek elején megjelent köteteinek tanulsága szerint, mindig a jelennel perlekedett, hol a nyílt lázadás, hol a ténymegállapítás és a kérdezés hangján szólalt meg. Számára a tartalom rációja volt fontos, s közléseiben tömörségre törekedett, hagyván, hogy szavai az olvasói értelmezés során lombosodjanak ki, vagy éppen ikrásodjanak újabb morzsalékká. Úgy is mondhatnánk, bármibe is fogott költői munkája során Fehér Kálmán, az eredmény mindig különbözött mások munkájától. A jelen léthelyzetét a történelem idézésén át faggató költeményeiben, a sajátos tájverseiben és családi, illetve személyes kapcsolatait idéző költeményeiben egyaránt folyvást érezhető, hogy Fehér Kálmánt nem a vállalt penzum készteti versírásra, hanem a figyelmének központjába kerülő költői tárgy érlel benne megújuló költői lendületet.

A megtorpanások, elhalkulások szemléletbeli, lírai depressziójáról, illetve a bölcs megnyugvás keresésének állomásairól több versében is érzékletes leírást olvashatunk. A leghosszabb úton címűben például ezt: Távolodik tőlem a déloszi Apolló - / a Beszéd, a Szó, / az írás is csak vízipók-futam, / aprócska borzongás. / Utána csönd. Olümposzi nyugalom. / Nem gyötörnek már / fennkölt ideák, / a zablától vérhabos / eretnek angyalok.

A Petőfi-értelmezések között Az őrült című versre írt variációk egyike még szarkasztikus fintorral revelálja az elért megnyugvást, mintha csak bomlott agy szüleménye lenne, de ott érezzük a gúny mögött az olümposzi nyugalom iránti vágyat is: S tudjátok-e, mit tesz az emberi nyelven, / Midőn az ember Platón képében lóg: / Tollával és tintatartójával a nyaka körül? / Nem félelem, / Nem üldözés, / Gyászoló szó sem, / Hanem érett gyümölcs.

S ha már visszakanyarodtunk a Petőfi-értelmezések kötetnyi versének a HÍD általi megjelentetéséhez, el kell mondani, hogy Fehér Kálmán ezeket a költészet lényegének a megközelítése érdekében tett mélyfúrásokat nem most végezte, hanem Petőfi születésének 150. évfordulóján, s a verseket 1972-1973-ban az Új Symposionban több számon keresztül folyamatosan közölte. Mostani, a költő halálának 150. évfordulójára időzített megjelentetésük Petőfi-korúvá érlelte a költeményeket, amelyek semmit se veszítettek eredetiségükből, frissességükből, időszerűségükből, mintegy igazolva, hogy új költői lendületet nem csak az új tárgy adhat az írónak, hanem a vers időszerűsítése, újbóli felidézése is az olvasónak.

Miként Fehér Kálmán új költői tárgyként kezelte Petőfi verseit, úgy az olvasó költészetre érzékeny receptorait is izgalomba hozza a Petőfi-értelmezések felidézése.