Néha olyan könyv akad a kezembe, amely nem a mű önértékei miatt lesz kedves számomra, hanem az egészétől elkülönülő, önálló életet élő, és így a szerző szándékairól is beszédesen tájékoztató tartalma ragad meg. Más szóval az üzenete, ami természetesen egyben a szerző üzenete is; leginkább palackpostája: amikor az utolsó üvegbe gyömöszöli a minden reményét hordozó papírtekercset, abban bízva, hogy az eljut majd az olvasni tudó ismerőshöz vagy ismeretlenhez, aki számára az üzenet fontossága mellett ugyancsak eltörpül a küldemény csomagolásának, a palack milyenségének kérdése.
Ilyen palackposta-üzenet Dunai N. János Drávaszögi krónika című könyve. A pécsi Pannónia Könyvek sorozatában megjelent alkotás szerzője írói álnév alatt tette közzé a vörösmarti Kettős család krónikáját. A történet 1526 augusztusában indul, amikor megismerjük a fenyegető török veszedelemmel szemben megoldást kereső vörösmarti bírót, Kettős Mihályt. A család Kettős Ferenccel halt ki 1994 decemberében, amikor - miután fiát, Gyulát a baranyai "új honfoglalók" agyonlőtték -, fölakasztotta magát. A majd félévezrednyi históriában a Kettős család nyomon követése azonban csupán vezérmotívum; a könyv a drávaszögi magyarokról szól. Értük mond rekviemet.
Szomorúan szép dokumentuma ez a vegyes műfajú könyv a baranyai magyarok történelmének, a nép virágzásának, lombosodásának, majd a kötelezően bekövetkező pusztulásainak, küzdelmeinek, harcainak, igyekezetének, de eltévelyedéseinek is. A szerző bemutatja a baranyaiak szokásvilágát, koronként szociográfiai tablót készít a Duna-menti falvakról, a nyomon követett Kettős család sarjainak életéből egy-egy részletet kinagyít, szépírói eszközökkel jelenít meg, adatokat közöl a nép helyzetének jobb megértése végett, valamint számos anekdotát és adomát örökít át az elmúlt időkből. A távoli múltat idealizálva, nagy történeti művek kelléktárával jeleníti meg, a jelenről, pontosabban a közelmúltról pedig szigorú tárgyilagossággal ír, de nem krónikát, hanem kíméletlen látleletet.
Az említett üzenet pedig, aminek megfogalmazása a teljes Drávaszögi krónika, ott rejlik abban az idézetben, amit Dunai N. János könyvének negyedik fejezete elé illesztett. Az idézett gondolat a krónika szinte minden oldaláról visszaköszön: "Földünk történelmének folyamán , egész nemzetek szállottak sírjukba; hatalmas nemzetek elenyésztek úgy, hogy egyikről-másikról azt sem tudjuk ma már, melyik nyelvcsaládhoz tartozott is voltaképpen. A nagy természet rendje: születés, emelkedés, bukás, enyészet. Ha így van egy egész nemzet esetében, még inkább érvényes ez a népek egyik-másik kisebb csoportjának sorsára."
Nem írói erényei teszik tehát fontossá ezt a könyvet, hanem az a moralitás- és történelmi igazság-, vagy igazságosság-igény, ami kicseng a Drávaszög sokat szenvedett, mára már eltűnőben lévő magyarjaiért írt rekviemből.