"Augustus uralkodott a világ felett, de Livia uralkodott Augustus felett."
(Robert Graves: Én, Claudius)
Csokits János nagyszerű tanulmányát olvasván a hatalom vonzáskörében élt római nőkről a köztársaság végén és a császárkor elején (Kortárs 1999/6), akaratlanul is eszembe ötlenek azok a gondolataim, amelyeket Mohás Lívia könyvei és Tompa Máriával együtt írt tanulmánya kapcsán vetettem papírra, arról, hogy a női princípium mennyire eltérő a férfias életelvtől, mennyire nem romboló, nem destruktív, nem harcias. A most olvasott tanulmány persze nem ebbéli hitemben ingatott meg, sőt: a kivételek bemutatásának segítségével erősítette meggyőződésem a feminin bölcsességben - ami a vizsgált korban gyakran ravaszságba csapott át -, és azt is tudatosította, hogy a kivételes magatartású nők kivételes pozícióból és kivételes helyzetekben cselekedték azt, amit a történetírók lejegyzésre méltónak találtak.
Mindenesetre tanulságos lesz néhány árnyalat és íz felvillantása erejéig belepillantani a kétezer évvel ezelőtti szokásokba és eseményekbe.
Rómában a köztársasági államformát a hadvezérek növekvő hatalma és ezzel arányosan fokozódó hatalmi vágya következtében polgárháborúk rázták meg, ami diktatúrákhoz vezetett. Sulla (i.e. 82 - 79), Pompeius (i.e. 52 - 46) és Caesar (i.e. 45 - 44) után i.e. 31-ben Octavianus megszerezte az egyeduralmat, felvette az Augustus (Fenséges) nevet és Róma első császára lett (i.e. 27 - i.sz. 14). A forrongások eme időszakáról érzékletesen tudósítanak Robert Graves regényes életrajzai, az Én, Claudius, valamint a Claudius, az isten, illetve a francia szerzőpárosnak az őrült uralkodókról írt tanulmánykötete - Michel Cazenave és Roland Auguet: Les empereurs fous.
Csokits János munkájából kiderül, hogy a kereszténység államvallásá válása előtt a nők hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve, még keresztnevük se volt. A lányok a család nemzetségi nevének nőnemű alakját viselték. Julius Caesar leányát Juliának, Marcus Tullius Ciceróét Tulliának hívták. Ez maradt egyedüli nevük a férjhezmenés után is. Amennyiben a családban több leány is született, egyszerűen megszámozták őket, így a másodikat Secundának, a harmadikat Tertiának nevezték. Római nőről egyetlen biográfia sem maradt fenn, nyilván, mert ilyet egyet sem írtak - tudatja a tanulmányíró, majd hozzáteszi: maga a muliebris, a "női", "asszonyi" jelző is úgyszólván kizárólag pejoratív összetételekben fordul elő. A fentebb említettek uralkodása alatt azonban a nők egyre inkább felszabadultak a férfi-központú társadalom béklyói alól, bizonyos mértékű személyes, szexuális és gazdasági önállóságra tettek szert amivel párhuzamban a szabadosság óriási teret nyert a nők társadalmi érintkezéseiben.
A tanulmányíró elmondja, hogy a züllés eme panteonjában díszhelyre kerülne Sulla, a Dictator lánya, a párhuzamos szerelmi viszonyairól nevezetes Cornelia Fausta. Augustus császár lánya, Julia éjszakánként Róma utcáin, sőt a Forumon álló szószék tetején szeretkezett válogatás nélkül ismerőssel és ismeretlennel, Claudius harmadik felesége, Valeria Messalina pedig fején szőke parókával egy közönséges bordélyban árusította kegyeit, mit sem sejtő isteni férje háta mögött. Agrippina, Claudius utolsó felesége, férjhezmenése után megölette riválisát, majd császári férjével örökbe fogadtatta első házasságából született fiát, Nerót, mert eleve azt tervezte, hogy fia helyett uralkodhat. Egy csillagjós ugyan megjövendölte neki, hogy Nero valóban uralkodni fog, de megöli anyját, amire a hatalomvágyó asszony úgy válaszolt, hogy: Öljon meg, de uralkodjon. Ami be is következett.
Hogy milyen bonyolult szövevénye alakult ki a nőknek a hatalomért folyó harcában a császári trón árnyékában, szemléletesen ábrázolja Csokits János tanulmányának végszava: Messalina ajándékba kapott a sosrtól egy császárt, de hét év alatt eljátszotta esélyét, hogy férje mellett a trónon maradhasson, és fia, Britannicus örökölje a császárságot. Életével fizetett gátlástalan mohóságáért. Utóda, Agrippina megmérgeztette Claudiust, és saját fiát, Nerót ültette a trónra, az pedig vetélytársát, Britannicust mérgeztette meg, hogy megtarthassa a trónt. A történelem iróniája, hogy Nero azért ölette meg első feleségét, Messalina (és Claudius) lányát, Octaviát, hogy feleségül vehesse a Messalina által öngyilkosságba kergetett Poppaea Sabina hasonnevű lányát. Anyját, Agrippinát viszont, aki ellenezte válását Octaviától, részben Poppaea kedvéért, részben a korlátlan hatalomért gyilkoltatta meg. Így tehát a dinasztia kihalása három hatalomra éhes császárné küzdelmének a következménye volt: a köztársasági arisztokrácia színe-java, hölgyeinek segítségével százhúsz év alatt sikeresen kiirtotta magát.