"Ami apáidtól reádesett,
szerezd meg, úgy tiéd egészen."
(Goethe)
Az apa a törvény, amit be kell tartani, az apa biztonság, ami védelmezi a családot, az apa a hatalom, amely biztosítja az életet, az apa az erő, amely megteremti a gyerekek jólétét. az apa olyan ideál, amely iránt a fiúk vágyódnak, el egészen addig - miként legutóbb említettük -, hogy annak társadalmi szerepe betöltésének érdekében az apát letaszítják trónusáról, álljon az akár a családi otthonban vagy az uralkodóházban. Tanítómesterünk, a történelem, számolatlanul tárja elénk az utódlás mitologikus kegyetlenséggel végrehajtott példáit, egyfelől amikor a trónuskövetelő írtja ki ádáz elkeseredéssel felmenőjét, másfelől pedig, amikor a trónralépő gyilkoltatja le a számításba jövő utódot. A Biblia is ad erre példát: Heródes Jézus megszületésének hírére ebbéli megfontolásból mészároltatja le a két évnél fiatalabb fiúgyerekeket, a későbbi Aprószenteket.
Az apa, amellett, hogy az anyával egyetemben az isteni teremtés része, a család és ezzel együtt a társadalmi közösségek tartópillére, több ezer éven át mégis jószerével mellőzi a kultúra. Mohás Lívia író-pszichológus Zárul a múlt című nagyszerű esszéjében egyenesen mostoha apa-kultúráról beszél, amely már az ősidőktől fogva kíméletlenül bánik a férfiakkal, hiszen a mítoszok sok esetben még a megtermékenyítés tényét is elvitatják tőlük: Romulusnak és Remusnak, Róma alapítóinak ugyanis a legenda szerint Mars isten az apja, Servius Tulliusnak Vulkan istenség, és természetesen sorolhatnánk óraszámra az isteneket, akik a legkülönbözőbb állatok képében ejtették meg a lányokat, asszonyokat és nemzettek velük jeles személyeket. Bár a genetika mai állása szerint erre mégis inkább a hús-vér férfiember az igazán alkalmas.
Az apa - a gyermeki képzeletben - a hatalom megtestesítője, kisisten, aki ily mivolta révén nagyon sok mindent megengedhet magának. "Ki nem kívánja az apja halálát?" - teszi fel a kérdést az emberi lélek furcsaságait jól ismerő regényíró, Dosztojevszkij. A pszichológus árnyaltabban értelmezi a maszkulin princípium dominációs kényszerét: Apák és fiúk játékos harcában többről van szó, mint játékról és túláradó energiák levezetéséről. A hatalomért folyik a küzdelem, mint akkor is, amikor nem is játszanak, nem is beszélnek. Egyike a legellentmondásosabb kapcsolatoknak ez. A fiúk egyfelől mintának tekintik az apát, és szeretik, szeretnék szeretni. Ennél jobban már csak azt szeretnék, ha alaposan elpáholhatnák futásban, birkózásban, de legfőképpen mindenben. Szívesen letaszítanák a vénülő királyt a trónusról, boldogan elzavarnák a fogait hullató falkavezért, hogy fiatal dühvel egyedül ők uralják a terepet. Ők lehessenek a leg-leg-legnagyobbak. Holott kicsik és gyengék."
Az emberi lélek eme kanyargós útvesztőjéből térjünk vissza darwini őseinkhez, magatartásunk ősképletének lehetséges hordozóihoz. A viselkedéskutatók megfigyelése szerint - erre megint Mohás Lívia hívja fel a figyelmet -, a majmok egy csoportjában, amit nem ok nélkül neveznek gyilkos Heródes-majmoknak, bevett szokás, hogy amikor a falka élére kerül az új vezér, akkor ez megöli az újszülötteket. Kiirtja a lehetséges trónkövetelőket, az idegeneket, és gyorsan gondoskodik vér szerinti utódok megfoganásáról.
Valóban kérdéses, hogy a dominációs kényszerből mi fakadt előbb: az a szándék, hogy az atya elpusztítsa fiát, vagy hogy a fiú apja életére törjön. Ám éppen az etológusok találtak egy újabb láncszemet az emberi magatartás megértéséhez, amiről a napokban adott hírt a sajtó. Az ember legközelebbi rokonságához tartozó Bonobo majmok viselkedése ugyanis ellent mond az eddig ismeretes elő-emlősök és emlősök közösségi magatartásának, ahol a maszkulin parancsuralomnak van alávetve a csoport minden tagja, a feminin szexualitás pedig manipulatív szerepet tölt be. A bonobók poligám közösségében ismeretlen az apák és fiúk irigykedése, valamint az egyed másokkal szembeni domináns felülkerekedése. Élvezetből, stressz-helyzetek feloldásaként űzik szerelmi játékaikat, korra, nemre és párkapcsolatokra való tekintet nélkül, de közben gondos szülők és hálás gyermekek módjára viselkednek. A magatartáskutatók ezt azzal magyarázzák, hogy erdőlakó rokonaink még nem ismerték meg a monogám kapcsolatok tulajdonjogot ébresztő boldogságát.
Miként példájuk is bizonyítja, nem feltétlenül szükséges, hogy apák és fiaik feltétlenül leöldössék egymást a hatalomért. Ez - megint csak Mohás Lívia emlékeztet rá -, a kereszténységben ölt szemléletes tapasztalatot. A keresztáldozattal lezárul a hatalmi harc, a Fiú azt mondja az Atyának, legyen meg a Te akaratod. A Fiú az Atya utódtársa lesz: Krisztus Király.