"Nincs az a bűn, amely ne volna megtévesztően hasonlatos valamely erényhez, és ki ne használná ezt."
(La Bruyére)
Másfél évtized alatt tíz kötete jelent meg Kontra Ferencnek, két verseskönyv, egy meseregény, egy regény, hat novelláskötet. A könyvek formai és tartalmi eltéréseik ellenére - most, a tizedik után bátran leszögezhetjük -, folyton egyazon téma köré csoportosuló szövegeket vonultatnak fel, amelyek összefüggéseit legutóbbi elbeszélés-gyűjteményében1 találó alcímmel emelte ki: a bűn mint próza.
Eddigi köteteiben és ebben a legutóbbiban is nagyon széles skáláját járja végig a bűnnek minősülő cselekedeteknek, kezdve az ártatlanul bűnös gondolatoktól a ténylegesen bűncselekménynek minősülő tetteken át egészen az emberiség felett elkövetett bűntettekig, persze sohasem ennyire csupaszra meztelenítve, miként ebből az összefoglalóból tűnik, hanem az irodalmi alkotás öntörvényű megvalósulásának hátterében, egyfajta folyton visszatérő motívumként. A mostani kötet első ciklusában a bűn helyett inkább az elkövetett vagy vélt bűnök nyomán elhatalmasuló bűntudat köré szövődnek a történetek, a gyermekkor naivitásának reminiszcenciáira építve, egy-egy emlék prousti hozadékát tornyosítva az ártatlan álommal szembeni kegyetlen, metszően hideg valóság pengeéles részleteinek pilléreire. Ez a fejezet lényegében tényfeltárás a családról, amelynek középpontjában az elbeszélő-hős és édesapja kapcsolatának Freud módszerével bizonyára izgalmasan boncolgatható megjelenítése áll.
A kötetet záró dráma, a Határsár az egyéni sorsokból visszafelé, az általános irányába mutató szöveget közöl: a történet négy szereplője jellembelileg és sorsa vállalásában ugyancsak olyannyira megismételhető, behelyettesíthető, hogy emblematikusságát mindegyik csupán a magatartását meghatározó általános történések hátterében nyeri el. A háttér pedig a nem kisebb terhet hordozó történelem, mint a "két eső között", 1944 novembere és 1956 novembere között eltelt idő a határsávban, a periódus kezdő és végpontjaiban kulmináló egyéni és kollektív (ideologikus) gonoszsággal behatárolva. Döbbenetes metafora a Határsár, a lét, vele együtt a kisebbségi lét, de ezen felül az emberi tartás metaforája is.
Kontra Ferenc korábbi köteteiben is, mindenek előtt az Ősök jussán (1993) és a Holtak országa (1993) novelláiban és az Úgy törnek el (1995) kisprózáiban a csontig hatoló iszonyat hitelességével fogalmazza meg a testvérharc értelmetlenségének súlyát és az egyéni sorsokat meghatározó, radikálisan irányító abszurditás mélységét. Ezt teszi a Gyilkosság a joghurt miatt című kötetének Felhőszakadás című ciklusában is. Ezeknek az elbeszéléseknek egyebek között az a különlegessége, hogy nem hagyományos, még kevésbé szokványos háborús történetek, nem katonákról, nem csatákról, nem hősies offenzívákról és nem bölcs megfutamodásokról szólnak. A háború, összes előzményével és következményével csupán a már eleve kiélezett helyzetek háttereként van folyton jelen ezekben a történetekben. Ezekből az egzisztenciálisan és morálisan nagyon szűkre szorított hátterekből emeli ki az író hőseit, az élet és a halál, a lehetőség és a tehetetlenség, a realitás és az irracionális borzalom, a tényszerűség és a képtelenség, a jó és a rossz, a kegyesség és a bűn mezsgyéjére állítván őket. Kötete, akár a panoptikum: a hősökkel történő események mögött egyre élesebben bontakozik ki a haláltánc kört körbe fogó, pokolba tartó színes forgataga.
Azok számára, akik Kontra Ferenc (próza)kötetei közül elolvastak már néhányat, ezen ismertetőből kiviláglik, hogy a kiváló író meghatározó élményeit fogalmazta tovább: visszatérő Csáth-motívuma, a Drávaszög, a testvérháború, az isterbáci vérengzés, az újabbnál újabb honfoglalások, a bűnnek és a gonoszságnak a sorsot irányító ereje, a nonszensz cselekedetek rettenete ott feszül szinte minden eddigi művében, mint most is. Minden eddigi kötetét hangsúlyozottan minősíti a szerzői gondoskodás minden hozadéka: a nyelvileg tökéletesre pallérozott szövegek tökéletes szerkesztése, a téma és a stílus egy tőről való fakadása, az átfogó műgond; szinte érzékelhetővé lesz, miként érlel gyöngyöt a szövegből a gondoskodás, mégsincs nyoma a kagyló izzadtság-szagának.
S talán az a szerző legnagyobb írói erénye, hogy a bűnről szóló prózájában a próza bilincseli le az olvasót, nem pedig a bűnre való összpontosítás.
1 Gyilkosság a joghurt miatt. Forum Könyvkiadó, Újvidék, 1998.