"A Prae első kiadása a maga lehengerlő monumentalitásával egy új világ beköszöntésének a lehetőségét hordozta."
(Tóth Dezső Iván: Lila orchideák)
"Fais ce que tu voudras", vagyis: tégy, amit akarsz. Ez volt a François Rabelais által kiötlött théleme-i apátság erkölcsi parancsa, mintegy gyakorlati szemléltetéséül Morus Tamás utópiájának: "az ember, ha szabadon követi hajlamait, nem tesz semmi olyant, ami társainak ártalmára válnék, mert lelkét egészen betölti az evés és az olvasás gyönyörűsége."(Szerb Antal).
A budapesti Théleme folyóirat Rabelais-reminiszcenciája igen erős hangsúlyt nyert a legutóbb tárgyalt, Szentkuthy-blokkot tartalmazó számában: szerzői a legmélyebb áhítattal hódolnak az olvasás gyönyörűségének. A szerkesztők beköszöntője szerint az olvasásra, mint a legfőbb jóra való tekintés (théleme-i értelmezésben) életmód, ami "együtt jár ugyan némi tartózkodó elkülönüléssel, de ez az ára annak, hogy az eladdig keletkezett szövegeket a lehető legnagyobb számban ismerjék, tehát otthon legyenek a betű kultúrájában. Zártságuk tehát a nyitottságuk záloga".
A nyitottság az, ami a módosult, vagy módosuló olvasói stratégia mellett meghatározója a folyóirat Szentkuthy-blokkjában szereplő szerzőknek. Tompa Mária, Papp Tibor, és Rugási Gyula egészében tekint a Szentkuthy-jelenségre. A másik három elemző, Balogh Endre, Tóth Dezső Iván és
H. Nagy Péter az egészen belül a konkrét művekre, a részletekre koncentrál, hogy a friss analízis eredményei által majdan eljusson a nagy szintézisig. A szerzők kérdeznek, válaszolnak, rendszereznek, katalogizálnak, állítanak és kételkednek - bizonyítván, hogy nem hagyta őket érintetlenül Szentkuthy szelleme. Tóth Dezső Iván nem csak az író életművében, hanem a XX. századi magyar irodalom fejlődéstörténetében is meghatározó jellegűnek tartja a regényóriást, a Prae-t, aminek megjelenésével azonban mégsem következett be egy új világ, bár a könyv ennek a lehetőségét magában hordozta. "Befogadásának problematikussága elsősorban nem is abból adódik - írja -, hogy nincsenek kidolgozva a mű olvasásának kódjai, hanem attól, hogy teljesen hagyomány nélküli ez a fajta intellektuális attitűd."
Mintha ezt a gondolatot görgetné tovább a korabeli prózaírás kontextusát vizsgáló írásában H. Nagy Péter: "Joggal merülhet fel tehát a kérdés: miért éppen az az életmű került [az irodalmi] kánon perifériájára, amely a lehető legegyszerűbb módon tudatosította a másság elismerésének szövegbeli feltételeit. Hiszen a mondatszerkesztés (és a nyelvi megalkotottság) összetettsége, a filozófiai eszmefuttatások előtérbe állítása, az elbeszélői perspektivikusság felértékelése, a történetben megfogalmazódó kérdések sokszori átdimenzionálása, és egyáltalán a folyamatos reflexió túlbonyolítása stb. mintegy jelezték, a hagyományos epikai cselekményvezetés kudarcát."
Csak remélni merem, hogy az olyan olvasók segítségével, amilyenek a Théleme mostani száma vonzáskörébe tartoznak, a hasonló kérdések meglelik a maguk válaszát, illetve nem maradnak kérdések.