"Minden mondatom egyetlen változat a lehetségesből."
(Jász Attila)
A folytonos kételkedés az író természetéből adódik. Ha a keresés, a kérdezés során bármely ponton megfogalmazható válaszra találna, attól a pillanattól feleslegessé válna minden addigi igyekezete, minden műve, teljes művészi egzisztenciája. A vanitas vanitatum, vanitas vanitatum et omnia vanitas salamoni bölcsessége, a hiábavalóság, csak hiábavalóság - hiábavalóság, csupa hiábavalóság kilátástalanságának és reménytelenségének a tudata csírájában öl meg minden alkotó vállalkozást. A művészet táptalaja ezért egyben a keresés és a hiányérzet terrénuma.
A kérdések alapvetők. Hol vagyok? Mi az, hogy világ? Miért vagyok? - idézi kötetében1 Jász Attila a filozófia sarkalatos pontjait. És természetesen keresi rájuk a választ, ám messzemenő távolságtartással, ugyanis tudatában van a ténynek, miszerint a keresés elvileg addig tart, amíg meg nem találja azt a konkrét valamit, ami hiányzott neki, amit keresett, de csak elvileg, mert az ember természete olyan, hogy abban a pillanatban, amikor megtalálta, természetesnek tűnik megléte, így nem is érdekli már annyira. Ez, a válasz megtalálásától leginkább tartó keresés Jász Attila esetében sajátos, talán a művészet terén egyedüli létjogosultságú módon történt. Az imagináció által teremtett vidéken indult szellemi körutazásra, olyan elődök nyomdokán, mint Empedoklész, Platón, Goethe, Caspar David Fridrich, Nietzsche, Csontváry... azzal a hátborzongató tudattal, hogy az imagináció által létrehozott szellemi birodalom, az irodalomból és a képzőművészeti alkotásokból megteremtett, vagy újrateremtett Szicília a szerző emeleti dolgozó- és lakószobájától alig néhány száz kilométerre ténylegesen, fizikai, földrajzi, történelmi és szellemi valóságában is létezik, és kénytelen-kelletlen egyszer beólálkodik a mű imaginatív világába. Az csak bonyolít a helyzeten, hogy a szerző a könyvek és képek segítségével teremtett szellemi tájat később földrajzi valójában is bejárta, és könyvében útvonalának a következő, végső soron mégiscsak szellemi állomásait rögzítette: Messina, Taormina, Szirakúza, Akragasz, Agrigento, Erice és Palermo.
Ha a könyveknek megvan a maguk sorsa, ennek igazán megvan a magáé. Alcíme szerint részleteket közöl egy elveszett naplóból. A verset, imitált szonetteket és prózát tartalmazó munkát tehát naplónak nevezi a szerző, ami ráadásul el is veszett (néhányszor), az olvasó elé csak rekonstruált részletei kerültek. Ez már nem az eredeti kézirat - szögezi le Jász Attila, és el is magyarázza, hogy a kézirata egyszer valójában elveszett, majd miután rekonstruálta, részben a tűz martaléka lett, a megmaradt lapokon az oltóvíz mosta össze a tintát. Az író azonban mégsem erre gondolt igazán abban a mondatában, hogy ez már nem az eredeti kézirat. Inkább arra, hogy a művészi alkotás lényegében még a szerző számára se lehet soha igazán befejezett. Egyfelől ezt azzal indokolja, hogy a papír elégethető, ellopható, eldobható, mert a gondolattól a papírig megtett út a fontos, ez megmarad, és mint abszolút "eredeti", sohasem veszíthető el. És természetesen soha nem is írható le a maga teljességében. Másfelől, ahogy a kézirat, akár az eredeti, akár az ellopott, akár az elégetett-eláztatott, nem azonos az eredeti imaginációval (miként a metafora sem helyettesíthető értelmezésével), a mindezekből végül rekonstruált se lehet végérvényes. A művészt a megismerés dühödt vágya hatja át. Az emberben eluralkodó szenvedély dühe, hogy a világ és az én megismerése kimeríthetetlen folyamat - jegyzi fel a egy másik könyvben, a Gaál Józseffel közös szerzőségű Nosis hermeticusban. Ez a keresés- és hiányélmény áll minden műalkotást létrehozó szándék hátterében, talán mondhatnánk, tudatalattijában. A célját nem találó keresés, a választ nem igazán váró kérdezés - bármilyen szellemi tájakat is célozzon meg, az alkotói vizsgálódást mindig leginkább magára az alkotóra irányítja. Épp emiatt válik feleslegessé a kérdés, hogy: Miért Szicília? Minden konkrét válasz hazugság lenne arra a kérdésre, hogy miért éppen Szicília. Ugyanis bármely más hely is lehetne. Van, aki egész életében Trójáról imaginált, van, aki másról. Egyremegy. Ugyanis nem a téma a fontos a műalkotásban, így Jász Attila prózából és versből, imaginációból és tényekből, történetből és életből szőtt kötetében sem, hanem a téma által kiváltott intenzitás.
Ha már Szicília, legyen Szicília.
Jász Attilát tájiratának kialakításában neves és népes társaság kalauzolta: Ales Debeljak, Aliester Crowly, August von Platen, Borges, Cagliosto, Caspar David Friedrick, Cs. Szabó László, Csontváry Kosztka Tivadar, Dante, Diodórosz, Duchamp, Dürer, Empedoklész, Földényi F. László, Goethe, Hamvas Béla, Hans-Jürgen Syberberg, Hermann Broch, Hölderlin, Kemény Katalin, Kerényi Károly, Kierkegaard, Mallarmé, Márai, Nietzsche, Ovidius, Paracelsus, Platón, Rácz Péter, Raymond Russel, Richard Wagner, Theokritosz, Thomas Mann, Vergilius, Yeats és más írók, képzőművészek, gondolkodók, zeneszerzők, muzsikusok, filmesek, vagyis művészek. Szövegei az említettek szövegeivel való párbeszéddel teszik belakhatóvá az imagináris-valós Szicíliát. Mert a művészet szakadatlan párbeszéd az elődökkel.
A művészet téma-érzékenységének és intenzitás-érzékenységének alkotóról alkotóra való hagyományozódásáról a Nosis hermeticus című füzetben is vall Jász Attila. Ennek a kérdésfeltevő ős-ideaképnek a továbbhagyományozódását szerinte nem is a személyes kötődés ösztönzi, hanem sokkal inkább a művészi érzékenység. Mintha a művész tudattalanul is keresné a maga szenzibilitásával együtt rezonáló archetípusokat, és így találna rá az általa leginkább azonosulásra méltónak tartott elődök munkáira, amelyek példaképet jelenthetnek számára.
Jász Attila utazása, valós és képzeletbeli városokkal, prózával és versszövegekkel megkettőzve, általános emberi és metafizikai kérdésektől vezérelve halad az imagináris Szicília egyik lakójától, valós vagy képzeletbeli látogatójától a másikig, vállalván a félreértés lehetőségét. Bár a művészet inkább barátja a kötelező félreértésnek, mint a megértésnek, mert ez utóbbi által egyértelművé válik és elveszíti művészet-jellegét.
A megértés csupán abban az esetben lehet mozgatója a művészetnek, a művészi alkotásnak és befogadásnak egyaránt, ha az értelmezés az átértelmezés szándékával találkozva lehetővé teszi a szöveg számtalan lehetséges olvasatát és folytatását.
1 Jász Attila: Miért Szicília. József Attila Kör. Kijárat Kiadó. 1998.