Beszédes István – David Albahari
Téli kikötő

„Egy matróz – nem került hajóra –
dülöng a hóviharon át.”

(A. Blok)

Beszédes István: Párhuzamos életeim

Erősödött bennem a rossz előérzet, s amint a rakodópart kirajzolódott, s feltűnt, hogy éppen a városi fények fölött legsűrűbb az éjjeli sötét, el is tökéltem, rá nem teszem a lábam a hajóhídra.

David Albahari: Lelassult búgócsiga

Csak mentem és mentem, s amikor visszafordultam, nem hittem a szememnek –   a korcsolyázók, a korzózók, a kikötő fényei, s a városi épületek körvonalai már mind szertefoszlottak.

Beszédes István: Magyarázata a sötétségnek

A tükör azonban nem a várt látványt mutatta. Benne, a hátam mögött óriási hajóroncsok magasodtak. Ameddig a szem ellát, egymáson ormótlan tartályhajók, kilyuggatott cirkálók hevertek...

David Albahari: Révészekre neheztelve

Ahogy a kezem kihúztam, ujjaim egy narancsot szorongattak. A teremtő mégis meghallgatott, vagy pontosabban: végre megadta minden kérdésemre a választ. Beleharaptam a gyümölcsbe...

Beszédes István: Miben folytatódik odafönn?

Csak mikor már a beduin rég nem volt sehol, lassítottam le a léptemet: a halálfélelem tartós létforma, gondoltam, percekkel éli túl a pillanatot, évekkel a napot, s vénebb a legvénebb teknőcnél és mamutfenyőnél.

David Albahari: A csönd buboréka szétpukkan

Vihar közeleg, mondta valaki, de én már zuhanni kezdtem az álomba, előbb csak lassan, majd mind gyorsabban, egészen addig, míg meg nem hallottam a harmonikaszót. Akkor óvatosan a jégre tettem a lábam.

A szerb szövegeket fordította:
Beszédes István

zEtna-Praeprint, 2011