Tegyük fel, hogy látszik avagy nem, minden városnak megvan a maga fellegvára. Sőt, hogy nincs egy olyan felsőváros sem, amely bár részben ne maradna láthatatlan. Közös történetük szempontjából azonban az a hipotézis a leggyümölcsözőbb, ha akropoliszok romjaival össze nem tévesztendően, teljes egészében láthatatlanok. Így az is elképzelhető, hogy egy-egy angyalvár nagyobb az alatta elterülő urbánus településnél, betonrengetegnél vagy porfészeknél. Meghatározhatatlanságuk letérképezése során az sincs kizárva, hogy átlépve a közigazgatási és országhatárokat egymásba is nőttek, külvárosuk, főutcájuk és hétköznapjaik mitológiája egymásba torkoll. A kortárs irodalom - amennyiben olvasni tudjuk egymást - erre enged következtetni. Talán nem is csupán a fellegvárak mosódnak össze, történeteink is érintkeznek, sőt, egyik a másikkal párbeszédet is folytat, egyik a másikát megválaszolja és váratlanul folytatni is tudja.Hogy ez valóban így van-e, fényt vethet rá a Makropoliszi történetek urbánus, közép-kelet-európai prózakísérlete.