Bakos András
Vadidegenek

A fiú megmozdul, aztán mégis
tovább alszik; harmatos, ezüstös
marad körülötte a gyep. Másutt
mindenütt lenyírja a benzinkutas.
Őrá várunk. Hamar a végére ér,
a gépet hátratolja a színbe, bejön
az üzletbe, de még nem fordul
felénk. Kivesz a hűtőből egy üveg
ásványvizet, visszamegy az alvóhoz,
lerakja a feje mellé. A címke?
„A hamvas zöld citrom ízével”.
Vajon egy ismeretlenhez ilyen
kedves, vagy valakije neki az az
alvó fiú? Hiába faggatjuk vidáman,
hiába mutogatunk ki, a gyepre.
A kutas udvariasan figyel, hátha
kérdezünk valami mást is, de nem
néz oda. Ebből rögtön értenünk
kellene, de nem. Nagy sokára aztán
vissza a kocsihoz, beszállás.
Folytassuk hát: menjünk még
messzebb, beljebb. Később majd
biztos ráérzünk, miképp kellett
volna már itt is mozogni, beszélni;
nyilván valahogy finomabban.