Balogh István
Vigyorgó csendélet

Úristen bevonul a fürdőszobába,
Megelégedéssel mossa magát, szent haját
Borzolja kemény zuhanysugár.
Glóriája száradni csigákon mászik
A rozoga, csikorgó fregolira.
Csomózott kötél, akár bűnöst,
Tartja plafon alatt az enyhén ringó
Csiptetőt. Kintről a gyerek
Zörgeti az ajtót, kakilni kell, apa!
De Teremtő most valami régi dalba kezd.
Emlék lenne, vagy csak bosszantó.
Szitokkal sikálja az asszony már a cifra
Szőnyeget, mert a gyerek nem vár.
Akár a természet. Ha tél van, akkor tél van.
Ha tavaszodik, akkor tavaszodik.

Úristen kántálgat még, s tenyerével
Letörli tükörről szelíden a bolyhos párát.
Szakálla gyönyörű, ilyen senkinek sincs,
Ujjong boldogan, s ujjai közt duruzsol
Őszülő szőrszál. Idegen elemet én
Gyomlálgassam? Keze vége szigony.
Asszony meg ordít, átkozódik.
Odakint. Minden csak odakint.

2008. február 14.