Fekete J. József
A kitalált középkorról

A középkor, amit újabban gyakran neveznek kitaláltnak, elhazudottnak, régtől fogva pedig sötétnek, nem most, és nem amiatt kezdett foglalkoztatni, mert a napokban viszonylag sokat forgattam a középkori obszcén költészet antológiáját, vagy mert örömmel olvastam Borbély András megnyerő, Altáji zajok a humanista költészetben című tanulmányát – aminek nincs köze az urál-altáji eredettörténethez –, hanem mert laikus történelmi – nem egy kedves olvasmányélményem, mint például a humanista Rabelais doktor regényfolyama, vagy a négyszáz évvel későbbi Szentkuthy mester folyamregénye által csigázott – kíváncsiságom, újra és újra visszapofozza érdeklődésem e jószerével föltárt, ugyanakkor mégis sok mindent a hamisíthatóság homályában hagyó korszak iránt. Ez utóbbi, a jótékony, vagy éppen kártékony homály tette lehetővé például, hogy 1996-ban Heribert Illig, aki egyébként nem történész, egy olyan állítással rukkoljon elő, hogy nagy valószínűséggel azonosítható személyek három évszázadot betoldtak a történelembe, 614 augusztusa és 911 szeptembere között olyan meghamisított történelmi időszakot építettek be a történelembe, amit utólag onnét nyugodtan el lehet távolítani, és az európai történelem nem omlik össze. Persze hogy nem omlik össze, bár ezt a kort illetően az iszlám történelembe se ártana belekukkantani, szinkronban történt-e a történelem elhazudása.

Eszem ágában sincs állást foglalni a hamisítás kérdésében, nincs rá jogosítványom, képzettségem, tudásom, amatőr olvasó vagyok csupán, akinek ez-az keze ügyébe kerül, s ha az könyv vagy folyóirat, beleolvas, és igyekszik, ha nem is tovább-, de átgondolni az olvasottakat. Heribert Illiget már úgyis a történelemtudomány Erich von Dänikenjének kiáltotta ki a szakma, mármint a történészeké, nem a sajátja, amiben semmi rosszat nem látok, ha a nevezett múltkutatót a maga elmélete megszállott, de nem fanatikus védelmezőjének tekintjük, másfelől, a történelemtudomány által kihirdetett igazságban is csupán ingatag hittel tudok bízni, meg végtére is, nem az én dolgom.

A német származású germanista és rendszeranalitikus, aki egyébként idén (2007) ünnepli hatvanadik születésnapját, matematikai alapon mutatta ki, hogy a naptárreform anomáliákat generált a történelmi időben, és valaki, vagy valakik, akinek, vagy akiknek ez érdekében, érdekükben állott, elegánsan betoldottak három meg nem történt századot időszámításunkba. Hipotézise szerint három ember húzhatott hasznot ebből a manipulációból, III. Ottó német-római császár, VII. Konstantin bizánci császár, és II. Szilveszter pápa. Ez utóbbi az az egyházfő, aki koronát adományozott Szent István királyunknak, és akiről II. Szilveszter második élete címmel regényt írt Szentkuthy Miklós. II. Szilveszter maga is különleges figura, ő volt a 141. pápa, de az első francia származású egyházfő is egyben. Nagy tudású, ismereteit folyamatosan gazdagító egyházi méltóságnak tartották, tanulóéveiben Spanyolország arab uralom alatti térségébe is elutazott, hogy a pogány földön az arab tudományt tanulmányozhassa. A két császárral való kapcsolata nyilvánvaló, nevelője volt II. Ottónak, majd III. Ottónak is, ez utóbbi tette meg pápává, Bíborbanszületett Konstantint pedig rokoni szálak fűzték a német-római császárhoz. II. Szilveszter 999. április másodikán nyert pápaságot, és a kitalált középkort kitaláló Heribert Illig e dátum köré építi elméletét, hogy a történelmi hiátus kitöltésére részben amiatt volt szükség, „hogy III. Ottónak Nagy Károly személyében egy őt hatalmasnak láttató császárőst kreáljanak, mindezeken felül pedig azért, hogy ő lehessen, aki népét az új évezredbe vezeti” – foglalja össze a Rubicon történelmi folyóirat 2003/5-ös számának bevezetője. Kétségtelen, hogy a két egyházi, illetve világi hatalmasság, II. Szilveszter és III. Ottó nagyban gondolkodott, politikailag együttműködött. Erről a Vigília 2004/1-es számában a következőket olvashatjuk Havas László II. Szilveszter pápa és a Szent István-i Magyarország című tanulmányában: „Kr. u. 1000 tájékán […] II. Szilveszter és III. Ottó a legteljesebb összhangban működtek együtt, így köszöntve közösen Rómában az új ezredévet is. Ez teljesen természetes, hiszen éppen III. Ottó tette meg pápává nevelőjét, az egyszerű családból származó Gerbert d'Aurillacot, aki a pápai trón előtt Reims és Ravenna érseke volt. Az új pápa hivatalában is megmaradt a császár hívének, nagy hatást gyakorolva rá, s a császár egykori mestere elképzeléseinek is megfelelően álmodott egy egységes és egyetemes új Római Birodalom megteremtéséről, egy olyan átfogó keresztény államról, amely Bizánccal is szoros egységet alkot.”

II. Szilvesztert ellenségei már életében azzal vádolták, hogy mágiát tanult a pogányoktól, és varázslatokra alkalmas tudás birtokába jutott, de hogy három évszázadot betoldott volna időszámításunkba, az már a késő utókor legendateremtő igyekezetének terméke. A legendát Illig azzal teremti meg, hogy a régészeti emlékeket vagy 614 előttire, vagy 911 utánira datálja, így a történelemtudományban járatlan olvasó számára valóban úgy tűnhet, mintha a közbeeső évszázadok történelmileg üresek lennének. De mi is maradt ki a hiányzó 297 esztendő alatt? Ifj. Barta János történész a következőképpen foglalta össze az említett Rubicon -számban: „Mit állít Illig? Nem létezett a legnevesebb frank uralko­dó, Nagy Károly, sőt, egyet­len Karoling-uralkodó sem. Nem léte­zett az angol Nagy Alfréd, a vikingek (normannok) elleni harc hőse, de nem léteztek a vikingek sem, s így nem veszélyeztethették a középkori Nyugat Európa lakosait. Bizáncban sem dúlt a képromboló mozgalom, s a bizánciak­nak nem kellett élethalálharcot vívniuk az arabokkal. Az 5-6. században színre lépő kazárok is hamar eltűnhettek, hogy más, hódító steppei népeknek adják át a helyüket. Nem létezett Arnulf keleti frank király (887-899), aki a magyaro­kat szövetségesül hívva győzte le Szva­topluk morva fejedelmet, hogy függő­ségbe kényszerítse a birodalom határán élő szlávokat. Szvatoplukról személy szerint nem esik szó a könyvben, de Illig elmélete szerint ő sem létezhetett.”

Tegyük hozzá, ezen hipotézis szerint a magyar honfoglalás sem 895-ben, hanem 598-ban történt. Legérdekesebb azonban, hogy a császári-pápai „összeesküvés” fő célja az ezredforduló előrehozása lett volna az elmélet szerint. Kolosszális hamisítás, ha így történt. De vajon egy ilyen mélyen vallásos korban egy pápa (és két császár) arra vetemedett volna, hogy az időszámítás tekintetében becsapja Istent? Esetleg valóban túl sokat tanult volna a móroktól?