Sinkovits Péter
Gördül a vágyakozás V.

...tiszavirág-alakot öltve most teszem.

De ki törődik most egyáltalán a folyóval. És mi, számítunk egyáltalán?

Ami pedig ezt a rajnai rizlinget illeti, jut eszembe, a német nők inkább a sört szeretik, azt kérik Hrabal sörözőjében is; Prága sehol sem lenne a német turisták nélkül, akik elözönlik az óvárost, fényképeznek, mindig a minél jobb beállítást keresve, derűsek, csacsognak, közben észre sem veszik, hogy a prágaiak – rossz történelmi tapasztalataik alapján – kissé viszolyognak tőlük, kerülik nyelvük használatát, de humoruk mégis felengedő irányukban, és sunyin kacsintanak, ha a termetes szőkeségek élvetegen hörpintik le az aranyló nedűt. Egyikük apró piros almát dob a korsó közepébe, mutatóujjával erotikusan körözteti, közben oldalt les, követi-e valaki mozdulatait: a leendő áldozat, a kiszemelt tárgy, aki majd óramű pontossággal teljesíti kötelességét. Rezgésbe jön a hús, érvényesül a vérerek szívóhatása, készülődőben a hím – ez történik most a kissé homályos, cigaretta-szürkületű, fokhagymás-pirítós Arany Tigrisben is, ahol papírcsíkokon újabbnál újabb, ötnél keresztben áthúzott vonalkák jegyzik az elfogyasztott korsók számát, közben a piros almás nő is alkalmi társra lel egy kinézhetetlen nációjú kamionsofőr személyében, aki minden nyelven beszél, egyaránt rosszul, de nagyon megnyerően. A piros alma pedig ott úszkál a korsónyi sörben, beteljesülésre várva. A rajnai borról viszont már említés sincs.

Szótárnyi szavak repülnek így a végtelenbe, miként a villamos távolodó zakatolása hallatszik halkulóban a körúton, vagy bárhol, ahol síneken gördül a vágyakozás.