Nyolcvanöt aranydukát elegendő volt ahhoz,
hogy 1514-ben megszervezzék az Istenek lakomáját.
És ez nem egyedül pintor messer Giovanni Bellini érdeme.
Meg kell említeni még a vén Ovidiust is, aki tanáccsal látta el,
kit és mily módon hívjanak. Addigra már nagyban híresztelték,
hogy közülük valamennyi a házibarátja.

És, tényleg, el is jöttek mindahányan.
(Ó, még az Istenek se tudnak a potya ételnek és italnak ellenállni.)

Szilénosz a szamarán már hajnalban beállított,
a gyermek Bacchus nem szűnt meg fertőző mosolyát szórni,
Jupiter mint egyébként, most is elválaszthatatlan volt sasától,
Mercur egy percre se vált meg nagy, nevetséges sisakjától,
Proserpina vidáman ingerelte Plutót, Ceres szeretője,
Adonis társaságában jelent meg, csak hogy néhányukat említsem.

Idő múltán, amikor a nyári nap kezdett megtelni árnnyal,
ahogy a kaptár méhhel, a fáradtság megkörnyékezte a vendégeket.
Elsőnek Lóti nimfa dőlt el és esett a láthatatlan Somnus karjaiba.

Micsoda békesség és nyugalom: magukat szórakoztató istenek.
A történelem még nem lett lidérccé.

Beszédes István fordítása