Ha hinni lehet a krónikásnak
a toscanai tél hajdan éles volt,
mint Machiavelli uralkodójának kardja.

Az Arnón vékony hártya, mint valami lakoma
maradéka telepszik meg, hogy aztán a folyót egy éjszaka alatt
vastag jég ejtse rabul.

Toscana legtehetősebb embere az idő tájt
Lorenzo di Medici alias Magnifico
a fagyos és hóban gazdag 1492. esztendőben
Michelangelot meghívja Palazzojába,
és nem mindennapi anyagból készült
művet rendel tőle.

Az ablakon át látni a Boreász-lehellet kavarta hóesés.

Az ifjú Bounarotti halogatás nélkül hozzálát,
hogy mecénása kívánságának eleget tegyen
és szorgalmasan faragni kezdi a fehér kristályból
a megrendelt szobrot.

Nincsen róla adat, hogy mit, illetve kit
ábrázolt a megrendelt műalkotás.
Esetleg Magnifico arcmását?
Ki nem hevert szerelmét?
Kedvelt lovát, hű kutyáját, vadkantrófeáját?
Bounarotti édesanyját?
Vénuszok Vénuszát?
Egy álmából soha nem tűnő arcot?
Az első hóembert?

Sorakoznak a kérdések miközben a Szent Márk téri
autóbuszállomáson hóval temet be a szél,
ugyanazzal az anyaggal, amelyből az a szobor készült,
amelynek élete rövidebb volt bármely kozmikus pillanatnál.

* könnyű Vazari-változat

Beszédes István fordítása