Hudák Katalin
Elégtétel

szétesel újra
ahogy legutóbb.
föld alá bújva
gyúrod majd
agyagból a vádakat.
tűzet raksz aztán,
zokogva taposod
az istenek kiürült
színháza előtt,
s nem engeded többé,
hogy egymáshoz illesszem
mozaik-részeidet,
hogy párával kenegessem
száraz agyagszemeid
repedezett íriszét,
hogy elsimítsam arcod
gyűrődéseit
s kartonra
tűzdelt elveimet
ajándékozzam engesztelésül
elégtételt vehetsz
minden gonoszért
nézheted
ahogy fekete szemcsés
elemeimre hullok