Kőkor
Részlet a 10 című regényből
A férfi este, nehéz napja volt aznap, reggel munkahelyén felrobbant egy gázpalack a mélygarázsban, senki sem tudta, hogyan történhetett, talán valaki gázos autóval hajtott be, egy munkatárs megsérült, leszakadt a karja, délben ellenőrök kutatták át az épületet, délután tolvajt fogott az őrség a laboratóriumban, igen, G. kimerült-izzadtan lépett be este a villába. Bement a szobába, a tévé ment, híreket mutattak, Görögországban égtek az erdők, az emberek sírtak a kamera előtt, Kaliforniában is égtek, egy égő kutya futott a kamera felé, Szicíliában is égtek az erdők, a volt gyerekszobában működött a komputer, a monitoron ismeretlen kép, egy kislány vértócsában feküdt a betonon, emberek állták körül, vélhetően arabok, és nézték a halottat. A férfi dühös lett, mi ez, hol vagy, ordított, éhes volt, szomjas, fáradt volt, de senki sem válaszolt, a férfi a konyhába ment, és az asztalon megtalálta felesége levelét. „Nem tudok így élni, ez a mérhetetlen üresség megöl itt, és még nem akarok meghalni. Elmegyek.” Ennyi volt a levél.
A férfi két napig ült a kanapén, konyakot, bort, sört, whiskyt vedelt, mindazt, amit talált a lakásban itta, egyszer, talán kétszer hányt is, közben egyre nézte a tévét, nézte, hogyan égtek Görögországban ez erdők, hogyan kutattak veszett medve után az erdélyi hegyekben mesterlövészek, aztán a harmadik napon este csöngettek, a férfi kitámolygott, legjobb barátja állt az ajtóban. Hallottam, mi történt, mondta a barátja, jöttem, hogy segítsek. El kell utaznod.
A férfi ült a kanapén, mi az, hogy megöli az üresség, kérdezte. Én nem vagyok üres, én dolgozom, igyekszem túlélni, erőt gyűjtök, miért mondja ezt, így ordított rekedten.
El kell utaznod, ismételte meg nyugodt hangon barátja, jót tesz neked, ha elutazol, ha kimész innen a falak közül, ha felejtesz, és még arról is szó van, hogy segítened kell. Nekem. A barátom vagy. Tizenöt éve élek a feleségemmel, szeretném megünnepelni a szerelmet, tudod, arról van szó, hogy a feleségem kezét egy hegytetőn kértem meg, igen, akkor ott fent a világ fölött elrejtettünk egy követ azért, ha egyszer bajba kerülünk, ha egyszer nem hiszünk már többé a jövőben, akkor elmenjünk érte, de a feleségem nem akarja már, igen, azt a követ el kell hoznod nekem. Én sem tudok, munka van, de arról van szó, hogy a házasságom sem jó már, kérlek, segíts nekem, hozd el nekem, nekünk a szerelem kövét.
A férfi csak hallgatta a barátját, közben nézte a tévét, az üres üvegeket, poharakat, gyűrött szalvétát, pizzás tálcákat, ruhákat, végül a felesége fényképét a földön, ahová éjjel dobta. A képen a nő mosolygott. És Márta, a halott kislányuk. Álltak együtt a tengerparton. A napsütésben, Monacóban. Olyan védtelen az arcuk, jutott eszébe. Neked azért, mondta végül barátjának, van fiad, és az valami, nem? A gyerek.
A barátja mosolygott, ez igaz, de akkor is, a gyerek nem segít, ha bomlik a világ, és nincs már győztes sem, én már csak abban a kőben bízom, meg az örömben.
Az kevés, mondta a férfi, és egy kőben nem lehet bízni, ez ostobaság.
De azért mégis elvállalta, ha senkije nincs már, gondolta, barátja maradjon meg. Másnap hajnalban felült a vonatra, elutazott M.-ig, várt a kihalt, hideg váróteremben, majd beszállt a kisebb, porosabb, lassabb vonatba, a vonat elindult, varjak röppentek el az ablak előtt, elhagyták a várost. Ő ült az ablaknál, és nézte-nézte, hogyan maradtak el a házak, a rendezett kertek, az utak, hogyan álltak akácfák a mezők szélén, és végül nézte, hogyan közelítenek a szürkésbarna hegyek.
A végállomáson szálltak ki, két öregasszony és ő a hegyek lábánál. A peronon két nő állt, az egyik barátja unokahúga volt, Ágnes, egyszer régen találkozott vele családi ünnepen, a másik nőről semmit sem tudott. Judit, a barátnőm, mondta Ágnes, itt él velem két hónapja. Judit mosolygott, G. bólintott, de nem érdekelte a nő, tulajdonképpen semmi sem érdekelte, rettentően fáradt volt, úgy érezte, képtelen beszélni a végtelen kimerültségtől.
Kocsiba ültek, Ágnes vezetett, áthajtottak a kihalt falun, majd keskeny hegyi úton haladtak tovább, végül elérkeztek egy öreg kastélyhoz. A kertet, a kopott épületeket magas, fekete fenyők vették körül, a parkoló üres volt, csak egy kutya ült a bejárat mellett. Az öreg gondnok adott kulcsot, mutatta a melléképületet, oda menjenek.
Két ágy, szekrény, asztalka, tükör, ennyi volt az egész, de a szoba keskeny ablaka a hegyre nézett. A két nő mosolygott, aztán Judit bement a fürdőszobába, megnyitotta a csapot, a víz ömleni kezdett a kádba, és Ágnes azt mondta, jót fog tenni most a fürdő, a víz vigasz. Testnek, léleknek. Menjen, fürödjön meg. A férfi nem értette, de nem volt ereje ellentmondani, engedelmesen bement a fürdőszobába, levetkőzött, beleült a hatalmas kádba, és valóban, a forró vízben teste, lelke könnyebb lett. Ott feküdt, lebegett a vízben, talán aludt is, majd a víz hűlni kezdett, ő pedig fázni, így kimászott a kádból, megtörölközött, kiment a szobába. Judit ott ült az ágy szélén. Ágnes nem volt a szobában, már elment, mondta a lány. És ekkor a férfi maga sem tudta miért, azt mondta, meghalt a gyereke és elhagyta a felesége is. És most nem tudja, mit tegyen? Nem tudja, hogyan tovább? A lány bólintott, a férfi az ablakhoz lépett, odakint sötétedett, a kertet már nem látta, felnézett a hegyre, és azt mondta, holnap fel kell mennie azért a kőért. Oda fel. A kőért. Állítólag nincs rendes út fel oda, csak egy csapás, de akkor mászni fog, ez mindegy. Aztán arra gondolt, ha lehozza onnan a követ, erejét veszti? Hiszen csak ott fent van értelme és hatása? A lány ekkor szólalt meg, és halkan azt mondta, jöjjön, feküdjön mellé az ágyba. A férfi megfordult, a lány az ágyban feküdt, a férfi mellé bújt, némán szerelmeskedtek, utána a férfi lassan felkelt, megint az ablakhoz állt, csak nézte-nézte a sötét hegyet odafent. Ha semmit sem érzek, kérdezte a férfi végül, mit tegyek akkor? A lány sóhajtott, és azt válaszolta, figyelni a legnehezebb. Azt hiszem, mondta jóval később G., mégis segíteni fog az a kő, megmenti a barátom életét, és ez is valami. A lány felnevetett mögötte, és azt mondta, akkor, ha így keresi azt a követ fent, a hegyen, akkor igen.
