Mégis, kevés szavával is sokatmondó kötet a Gourmandiai partraszállás – több értelemben is.
Sokatmondó az olvasható szövegek változatosságával – műfaji, beszédmódbeli, motivikus, az irodalmi hagyományokhoz és a kortárs folyamatokhoz való kapcsolódásainak sokféleségével –: minden vers, versciklus megannyi homogén, erős kötet helyét jelöli. Mintha az elmúlt két évtized számos, nem realizált kötetét reprezentálná.
Sokatmondó ugyanakkor a hallgatásaival is. Bozsik költői döntésének számos alkalommal – jól megfogalmazott, körülhatárolt, definiált megszólalási helyzetekben – a hallgatás bizonyult. Az üres helyek máskor nem a döntést, hanem a megszólalás képtelenségét, a lemondó hallgatást jelölik. A kevés létrejött verssel megalkotott egy olyan, minimális jelekkel körülhatárolt szövegvilágot, amelyben beszédesen jelzi, hogy miről hallgat egy-egy vers elhallgatása és a következő megszólalása közti intervallumokban. Ráadásul az elhallgatás és a kitartott némaság nemcsak az egyes versek közötti hatalmas terekre, hanem az egyes szövegek belső terére is érvényes.
Bozsik verseinek beszélője nem beszél mellé. Oda- s visszabeszél, egy tágas, markáns tereptárgyakkal megjelölt diszkurzív szövegtérben hangzanak el a költői szubjektum kijelentései, amelyek azután maguk is ilyen markáns, jól rezonáló tárgyakként maradnak meg, állnak helyt ebben a térben. Az elmocsarasodott, szósárként megnevezett vidéken határozottan kijelöli orientációs pontjait, a versben beszélő szubjektum már nem áll harcban a világgal, nem akar abban eligazodni, csupán beszélni akar azzal a néhány beszélgetőtárssal, akiknek beszédébe vendégként időlegesen maga is beköltözik.
A Gourmandiai partraszállás költői szubjektuma egy önmaga fölzabálásába merült világ vándora, aki rövid időkre berendezkedik ideiglenes szállásán, egy-egy enyhébb, ligetesebb helyen, idegesen pihen, a fölszálló füstbe ír néhány jelet, amíg érzékeny hallásával nem észleli, hogy ideje továbbállnia. Ez a vándor nem azért menekül, mert meg akar úszni valamit, mintha elkerülhetőnek hinné ittlétének következményeit. A szembesüléseket, a mindenkire háruló következményeket nem akarja megúszni, épp erről szól ez a kevés beszéd. Csupán nem akar aktív résztvevő lenni a mind rondább neveket fölvevő mulatságban.
Nem akarja ez a szubjektum megúszni az áldozathozatalt, a vért, a bánatot, a reménytelenséget, csak a más bőrével vásárt csinálókat, a nagy hangon óbégatókat vagy véres portékáját mézes-mázas sajnálkozással kínálgatókat kívánja elkerülni. A nyájas férfiakat, akiknek mosolyából kacsasült zsírja csöpög. Gyanakodva figyeli a hibátlanul ragozót, az alanyban-állítmányban nem tévesztőt, és többre becsüli a dadogó erőfeszítését, aki pillanatról pillanatra megküzd dadogásának értelméért. Rémült gyönyörrel figyeli a borzalmasan kínálkozó rímpárt: énrajtam már semmi sem segít, / nem foghatom meg többé nőm seggit.
A Gourmandia költője problémaérzékeny, sokfelé tájékozódik: benéz a politika üstjeibe, beleszippant a vegyészek laboratóriumaiba, saját érdeklődésétől rettegve veszi tudomásul, hogy miközben embert boncolnak földalatti kamrákban, kint kakukkfű illatát viszi a szél. Problémaérzékeny, de nem megoldást vagy kiutat kereső költészet ez. A partraszállásra készülő léghajó utasát nem belső hite vagy új világok reménye röpíti. A partraszálló csak szemlélődik. Zsúfolt európai nagyvárosoknak, a hétköznapok sarába süppedt provinciáknak, Ázsia végtelenje felé nyitott kelet-európai pusztáknak az olvashatatlanságig teleírt terein száll partra – nem otthont keresve, de az ismételt levegőbe emelkedéshez és az anteuszi földet éréshez való jogot mindenhol eltökélten számon kérve. Az útitervben már rég nincs sem célba érkezés, sem hazatérés. Útiterv sincs, és a léghajó mozgása is tulajdonképpen az érzékek csalódása csupán.
Gömbjébe zárt az űr – írta volt mindannyiunk mestere és az önmagába zárult semmi lexikográfusa. A gourmandiai léghajó utasa is a körbezáruló horizont tapasztalatával szembesül. Szárnyai helyén reszketés: Lapockája, mint madár-/fióka szárnya: reszket. És a körbezáruló horizontba karcolt jel értelme is magába zárul: A kereszt rejtvényét fejti az Úr.
