Czirok Attila
lentről lejjebb

J.-nak

jól mondod
(az időt is)
ki kell várni
talán ez a legszörnyűbb
nyűg

már várakozásra
sem vagyok képes
sem csöndes
mint mélyükben
a tengervizek

fölszíni amőbaként
vegetálok önmagam
a dolgok s ügyek mégis rám
(rád is)
nehezülnek
akár öntudatunk súlya
lentről lejjebb nyomnak

panaszom üres
feneketlen zsák
(bennem elfér az is
amit nem akarok)
társaim a szélcsöndes éjszakák
és a viharzó árny-alakok

falazom panaszom
holott mindenki falakat
döngetne dühöngene

dühöngöm panaszom
döngetem türelmem
falait

bárcsak
türelemre lennék képes
és csöndes
mint mélyükben
a tengervize