Verebes Ernő
Ennyi arcom
Verebes György: Alvó titánok c. kiállítására

ünnep-díszben a fennséges
csend, amit rejtekén őriz
aki meghallgatni képes

szótlanság
szerelme
senki

akihez visszatérve jólesnék megpihenni

mert – illat
és színek –
elmúlt már

minden: lelkem rabolta mi arcom volt, a kincsem

a bűn kifosztotta magát
egyetlen szemtanú sincsen
s nem menekül az éjen át

se rabló
se gyilkos
ki megtér

habár a vizsla rend meghalna legalább eggyért

és bíró
és hóhér
és isten

egyenként a lelkembe néz, mert arcom már nincsen

mosolygok mégis magamban
s míg a fenség fölém hajol
mutatom cseppnyi hatalmam

se hurok
se pallos
se halál

nem bír velem, se vers, e festetlen, léha homály

csak rezgés
és hangzat
és óda

mindaz, amit elhallgattam eszmélésem óta