Első sorok az évben (2011)
Bencsik Orsolya

A jóság vagy éppen a tökéletesség mércéje alapvetően nem a nagyság, noha bizonyos dolgok a nagyságuk miatt jók. Anyám ezekről a nagyságokról biztosan tud valamit, mert anyám fontosnak tartja a mércét, folyamatosan méricskél is, apám meg csak ott ül a konyhai széken (előtte finom kis tégelyek, üvegcsék, bennük nem alkímikusi munkához szükséges anyagok), nézi anyámat, ahogy a lisztet, a sót, a mákot (éppen mit, de inkább színre) rászórja a fém asztali mérlegre, beállítja a nehezéket, apám nézi, ahogy örül anyám a kilengéseknek, felírja a súlyokat, hallgatja a mérleg kilengéséből fakadó hangokat. Én néha mértéktelen vagyok, és ez nem jó. Nagy se vagyok, innentől fogva a tökéletesség is messze áll tőlem, bár pontosan nem tudom, mennyit is érek, hogy mennyi is a súlyom. Anyám néha ráállít az asztali mérlegre, apám a konyhai széken ül, leveszi a tégelyek tetejét, vizsgálja a nem alkímikusi munkához szükséges anyagokat (a lisztet, a sót, a mákot), nézi anyámmal együtt a kilengéseket. Anyám azt mondja, ha így folytatom, könnyebb leszek, mint egy kiló libatoll. Apám azt mondja, ő nem tud semmit kikeverni, rajtam pedig (amúgy is) semmilyen vegyítés nem segítene.