Balázs F. Attila
Ólompohár

Kifeszített kötél a két agyfélteke között
ki egyensúlyozik rajta?
cseresznyepár piroslik fülein
kristály szárnyai alatt meggörnyed
zsebéből a tőke kandikál
szájában virág
a szirmokat tépkedi valaki
szeret – nem szeret – szeret – nem szeret
a kamera közelít
kifejezéstelen arc
riadt szempár
lobogó gyertyaláng tükröződik
női kéz ólompoharat nyújt
benne két könnycsepp
becsapódik az első repülő
aztán a másik
a hatalmas orgona kísérteties hangokat
ont magából
láthatatlan kéz babrál a regiszteren
ez a valóság nem az enyém
a kristályszárnyak a süllyesztőbe kerülnek
a cseresznye húsa ropog fogunk alatt
mosolyogva viszem szájamhoz
az ólompoharat