Balkán Magyar Irodalmi Klub – Balkanski klub mađarske književnosti
László Noémi
Mintha

Úgy éltünk ketten a szinte üres,
lézengő ebédlőasztallal és padlón
kuporgó matraccal tarkított
háromszobás lakásban, mintha
felderítő vagy visszavonuló sereg
előretolt vagy hátrahagyott őrse volnánk
üres borosüvegek, szétdobált kenderszár,
papírzsebkendő, cigarettacsikk és pár
rongyosra olvasott verseskötet között
a folyton villogó képernyő, folyton
kattogó pentium tövében,
úgy éltünk ketten a mindig hideg,
mindig fehér és pókhálós falak között,
mintha a tárgyak, mintha az elhangzó
mondatok, mosatlan ruhák, edények,
feltételes módú tervek, elképzelt
múltak és jövők napjaink alakulását
cseppet sem befolyásolták volna
a késő őszi, koratéli asztalon alvós
kocsmázások, a ragadós sártól
nehéz futócipők, agyonhajtott
biciklik, jó, rossz és zseniális
képkivágások tövében,
úgy éltünk ketten a sokasodó
titkok, gyanúk, fenyegetések,
feldolgozandó híranyagok, árcédulák,
prospektusok között, mintha
a józan ész határai, a logikus
gondolkodás utolsó védőbástyái,
a mindennapi betevő falat felelőssége,
a villanyáram visszaszereltetésének
problémája egy pillekönnyű, távoli vidék
osztályrészünkkel nem érintkező
álomvilága volna
a dédanyáktól örökölt, ujjunkon
lötyögő, nagyköves gyűrű és a tengerpartra
kürtös kalácsot sütni lecipelt bádog
mosogatókagyló hűlt helye tövében,
úgy éltünk ketten a szinte üres, majdnem
mindig hideg, folyton sokasodó tekintetek
néhány havában, mintha soha véget nem érő
film noir kopott, de vérbeli, halált megvető,
hetyke főszereplői volnánk
színes árnyékként szétfolyó napok,
zsúfolt, vacogó éjjelek és el nem érkezett
boldog idők, valóra nem vált szép ígéretek
tövében.