Balkán Magyar Irodalmi Klub – Balkanski klub mađarske književnosti
Zalán Tibor
Terasz

Mindig eljön az éj
és mindig ugyanarra a sárga házra látsz rá
a teraszról
önkéntelen a füledhez nyúlsz
még ott van a helyén még nem csomagoltad el
még nem küldted át neki
a valakinek a valahova
a senkinek a véres borítékot
Ha meg feljön a hold
az őrült Csontváry kezd mászkálni házak gerincén
valami rossz kis batyuval hátán
kilóg belőle valami üveg
valami ecsetek nyúlnak ki
a gyomrából
és motyogja megállás nélkül
hogy a császárt ki kell
tenni a napra a napútra

Mindig eljön az éjszaka
és mindig ugyanarra a fenyőfára látsz rá
a teraszról
a részeg Tyutcsev meg
a felszarvazott Puskin
vodkázik az erősebb ágakon hintázva
feléd nyújtják üvegüket
laza kézmozdulattal
hárítod el te már nem iszol
te már megittál egy halálra valót
és még többet is ebből
Ha meg a csillagokra
nézel fel Hemingway világháborús poharában
ütődnek össze a jégkockák
a fejedbe beágyazódott
sörétek egyszerre viszketni kezdenek
vakarózol mert senki se látja
csak a csillagok bámulnak
rád merengve vissza
de ők nem számítanak
ők az isten fényes rühatkái
virradatig
úgyis elperegnek
mind a látóhatár mögé
− isten is vakarózik titkon

Mindig eljön a hajnal
a háztetőkre ráhúzódó sötétkék felhőkre látsz rá
a teraszról
Ady hempergőzik
vérbajos kék asszonyokkal kék párnák között
rohanó holdak alatt
halotti maszkját
ezüstbe vonja be
könyvespolcod
álmatlan derengése
Imák Káromkodások Álomkodások
Soha nem írta le őket
sohasem írtad szét őket
soha nem
bocsátott meg nekik
sohasem
bocsátottak meg neked
Ha meg
leánderek áznak az esőben
Lorca cigánylányai kezdik hajladozásuk
a kert imbolygó árnyai között
fény szitálja össze őket
zöld szempár a ciszterna vizében
Verlaine halott arcú álarcos vendégei
vernek lantot hozzá
és köpenyed alatt a szív
mintha
köpenyük alatt a szív
mintha
mintha szomorú minta lenne

Soha nem hoz
álmot a terasz így
soha nem hoz ébredést a reggel
Befelé forduló szemed menetelő hangyákra lát
és Chagall ásító szamara
ordibál az ablak alatt
Hegedűszó de elenyészik
gyermekkorod hegedű-hangjai a téglagyár felől
elenyésznek
A kertben a világ lakik
a világban tenyészik a kert
a kert fölött enyészik a terasz
és a teraszon
reggelre elmúlik a virrasztó
valamennyi látomása
nyomtalan
Az asztalra pirítós kerül
méz tea kevés kolbász sonka
kefír lágy tojás füstölt halszeletek
a szalvétán vidám virágok
a sótartón a megcsillanó nap
ki venné észre
akár a hangyák
menetelnek lent a néma fűben a halottak