Szegedi-Szabó Béla
Hölderlin, falu

1.

Nehéz vasak közt
Ballagok naponta az állomásig.
Szénszagú sínek a félhomályban.
Átszelve a rozsdásodó láthatárt,
Zakatoló kerekek futnak a semmibe.
A porlepte gyepszélen túl,
Mint fiatal őz-suták,
Gyerekek gyurmázzák a földet.
Babonás, fekete arccal
Bámulják, ahogy az eső
Hideg cseppje zománcos edényükre hull.
Táviratozom, küldök furcsa jeleket.
Mindjárt itt az ősz, felhasogatom
Az egyetlen padot, a talpfákat.
Tüzet rakok a messzeségnek.

2.

Ki-be jár a szél.
Nyávogva üldöz
Mindent, mi könnyebb nála,
Papírgalacsint, akácvirágot.

3.

A virághagymák mélyen a föld alá
Húzódva várják a tavaszt.
Szép kis kertemben
Csak én ülök, őszen,
Fényes takarófóliák alatt.
Gőgöm a múlté,
Száraz ördögszekér
Zörög tova a pusztán.

4.

Nyár van.
Szikkadt zsemlék közt alszom
Asztalomra borulva, kidagadt
Erek a homlokomon.
Az erdő puha
Páfrányairól álmodom.
Álmomban
Megérintem őket.
Fáradt testemre
Hűs árnyék vetül.
Ma is késik a vonat.
De látom esti
Ablakait a verőfényben.

5.

Csupa barna és fekete.
Fonnyadt körte a világ.

6.

Harminchat év – a sorsom.
Lyukas zászlót lengetek.
Vak pályamunkások
Tisztogatják a megrongált síneket.

7.

Szög és fémvasaló.
A kézfej matatva nyitja a régi ajtót.

8.

Túl a homályon,
Hajnali ablakrésben
Derengő rózsafatövis.