Radivoj Šajtinac
Gerontológiai partitúra

se egy, se kettő
hanem egy szív, épp
egy szív alakú rés
klozettablak, tulajdonképp

napfény remeg
a friss rakás szaron
a túloldal lehelete s a zöldseggű legyek
tanúsítják – ezek világesemények
zakatolnak a világűr belei
a bűz meggyőző, oszthatatlan, világi

látod, kedves,
az evés és az elkövetés
előtt ez nem létezett
itt kellett volna üldögélnünk tovább
a teraszon, kitartóan, csöndben
nézni, a fecskék hogyan dolgoznak
hogy illesztgetik sáros köpeteiket
hogyan építik házukat,
mint az építészek, szívből köpdösnek
mi meg hiába próbálkozunk, hiába álmodunk
kígyóként görbítve nyakunk
hogy valahogy összecsókolózzunk
protéziseink koccanása
mint a mély kútba esett kulcs, visszhangzik
az a szép kívánság-klozett
az a lyukvég s a kicsi ablak
a Világ örökérvényű készülékén
és a has-látomás
a tüdő, idézőjelekkel teli
bús nyálkahártyában a máj, badarságban
a beszéd, csupa zöld,
megemésztetlen tévedések ártatlan, színtelen felhőcskéi
rosszullét, interpunkció
a történelem harapásának fészke
a fekete fecskék kicsinyei

néma duettünk befejező része

Kovács Jolánka fordítása