Radivoj Šajtinac
Mint az angyali üzenet, olyan

Álmomban vagy lázálmomban, lazításkor, látomásban
Az Istent mindig csak hátulról láttam,
Szóval, nem volt ez valódi találkozás, szembesülés sem
Hatalmas háta, mint várfal, ha vihar készült, ha álmatlanság
Gyötört, be jól is jött, bár nem, nem követtem
Én, a szürke és jelentéktelen, szent lábbelijére szállt,
Sáros falevél vagy fűszál lehettem csupán
Hisz ha útközben, mondjuk, át kellett volna
valamit lépnie
Vagy a magasba lendül, mindentől, és mindenkitől
megcsömörödve épp,
Könnyen leeshettem volna, mint bármi más semmiség

Ám e jelenésekben az Úr istenadta gyalogos volt csak,
hol vízen, hol a földön járt
s így lettünk, furcsamód, elválaszthatatlanok, bár nem volt rá külön ok
az okokról ítélkezni nem a te dolgod,
dorgált egyszer,
azt hiszed, nem tudom, hogy mögöttem jársz
nem könyörögsz, nem kérsz, azt érzem csak, mikor
a zsebemben vájkálsz
komolyan mondom, ha így folytatod
másokat semmibe véve
lezuhansz végleg, a bal, vagy jobb
zsebem mélyébe veszve,
bár én könnyebben lépek majd, ám te egyenest a tűzbe
de nekem minek vajon a megkönnyebbülés
esküszöm, ezt mondta, s ekkor a szél
az arcába fújt a vállán át, majd szépen le,
sáros lábbelijére, s ott voltam megint, mint addig is

Kovács Jolánka fordítása